6. rész - A remény szertefoszlik

Két nap telt el csak az előző rész óta, de máris itt van a következő. Ez csak nektek kedvez, mert hamarabb megkapjátok az adagotokat és az olvasni valót. Igyekszem a következő résszel is, hogy ne kelljen sokat várni rá. Sajnos azt látom, hogy kevesebb a pipa, mint az azelőttin. Köszönöm az új 2 feliratkozót, tehát már 45-en vagytok. Jó olvasást! 

Louis szemszöge

A filmen elaludtam, azonban nem tudom, hogy Harry mennyi idő után kezdte el simogatni a hasamat, aminek nagyon örültem, mert emlékeztetett a gyerekkoromra, amikor anya cirógatott, főleg, amikor fájt. Szerencsére most nem fájt, mégis jól esett és próbáltam rá visszaaludni, azonban egyszer csak olyan helyre nyúlt, ahová nem akartam, hogy hozzámérjen. Beleakart nyúlni a gatyámra, de ekkor felélénkültem és gyorsan ellöktem onnan a kezét, aztán felé fordultam.

-Mit akarsz? –kérdeztem ijedten, ő a háta mögé helyezte mindkét kezét és látszólag elszégyellte magát.

-Semmit ne haragudj! –mentegetőzött, majd gyorsan felállt az ágyról és a fürdőszoba felé vette az irányt, aztán be is zárkózott oda. Felültem, a pólóm magától visszacsúszott, tehát már fedte a hasamat, a nadrág meg nagyon kényelmetlen volt, legszívesebben ledobnám magamról, de nem tehettem meg. Odasétáltam én is a fürdőszoba ajtóhoz és fülelni kezdtem Harry mozzanatait, hallottam, ahogy csapkod odabent és szid valamit, illetve káromkodott is magában. Lelkiismeret furdalásom támadt, amiért kicsit durva voltam vele, de muszáj volt megtennem, mert rossz helyre nyúlt. Jobbnak láttam hazamenni, de nagyon szomorú voltam, talán már soha nem akar engem látni és ez mind miattam volt. Hogy lehettem ilyen ostoba? Most utál engem, és alig tudom feldolgozni. Elvesztettem az egyetlen barátomat is, akit csak nem régóta ismerek. Majd elmegyek Dáviddal Győrbe, talán ő nem fog tapizni és még csak simogatni sem, mert nem fogom neki megengedni, ha esetleg azt akarná. Gondolhattam volna, hogy ez a szándéka és nem baráti simogatás volt, ugyanis előtte vallotta be, hogy a fiúkat szereti. Biztos, hogy szemet vetett rám és nem csak a barátom akart lenni, én meg voltam olyan hülye, és elhittem neki. Zokogva tértem haza, azonnal szaladtam is a szobám felé, ledobtam magamról a szűk nadrágot, aztán az ágyamba vetettem magam. A meleg miatt nem takaróztam be, inkább a párnával takartam a fejemet, az egyik kezemmel felhúztam a pólómat, hogy a bőrömön keresztül is érezzem az ablakon bejövő szellőt, aminek köszönhetően kevésbé volt melegem, mint előtte. Úgysem látja senki, ráadásul sötét is volt a szobában. Nem sokkal később egy kopogást hallottam, gyorsan betakaróztam, aztán szóltam, hogy jöhet. Engem nem igazán láthatott, mivel minden testrészem a takaró alatt helyezkedett el, mert én így akartam, nem akartam, hogy lássanak.

-Nem úgy volt, hogy Harrynél alszol? –hallottam meg anya hangját és szememmel érzékeltem is, hogy az imént kapcsolta fel a villanyt.

-Összevesztünk. –válaszoltam neki elfojtott hangon, próbáltam visszatartani a sírást, de nem volt túl hiteles.

-Min vesztetek össze? Mesélj. –még mindig a takaró alatt voltam, de éreztem, hogy leül mellém az ágyra. Lehúzta a fejemről a takarót, jobban is esett, mert majd meggyulladtam alatta.

-Nem lényeges. –megfordultam, hogy anya ne lássa az arcom, utána a vállamra helyezte a tenyerét.

-Mert annyira ostoba voltam, hogy hittem neki, képzeld, le akart velem feküdni. –mondtam a könnyeimmel küszködve, közben felültem, a takaró meg leesett a földre, a pólóm visszacsúszott félig, de még így is kint volt a hasam. Anya magához ölelt, hogy egy kicsit jobban érezzem magam és, hogy vigasztaljon és ez jól is esett nekem, de nem nyugodtam meg teljesen, mert hülyének és ostobának éreztem magam.

-Nekem sosem lesznek barátaim. –sírtam anyának, igaz egy kicsit szánalmasnak tűntem ezért, de valahogy ki kellett adnom a gőzt, hogy megkönnyebbüljek.

-Ne mondj ilyeneket, kicsikém, attól, hogy az utadba került egy gazfickó, ez még nem jelenti azt, hogy mindenki olyan. –simogatta a hátam, ami eléggé jól esett, éreztem a szeretetét, anya is rég volt velem már ilyen kedves. Mintha kifordult volna magából, mert előtte csak elhordott mindig az öltözékem miatt, de most, hogy meg szeretnék változni, sokkal rendesebb velem. Nem tudom ezt a viselkedését hová tenni, mert ebből az jön le nekem, hogy csak a külsőm a fontos számára. Meséltem már neki Dávidról is és arról is, hogy elakar vinni Győrbe, hogy jobban megismerjem azt a várost.

-Szerinted elmenjek Dáviddal Győrbe? –kérdeztem bizonytalanul, egyedül csak ez nyugtatott meg és, ha ez az utazás jól sikerülne, nagyon elégedett lennék, hamar eltudnám felejteni Harryt.

-Nem tudom. Ő mennyire megbízható? Mi lenne, ha veletek mennék? –biztonságban érezném magam, ha anya is velem lenne, de emellett egy született lúzernek is, hogy ennyi idősen az anyám kísérget mindenhová, mikor a kortársaim a haverjaival lóg, vagy a csajával, azonban nekem egyik sincs. Azt hittem már megfog változni az életem, de nem sikerült, csalódnom kellett, az összes reményem szertefoszlott, ezután már nehéz lesz megbíznom bárkiben is. Anya magamra hagyott, én meg visszafeküdtem és álomba sírtam magam és reggelig fel sem ébredtem.

Harry szemszöge

Elszúrtam, tudtam, hogy nem kellett volna, most végleg elüldöztem magam mellől. Louis egy egyszerű, ártatlan lélek, amilyet a mai világban már alig találni a kisgyereken kívül. Nagyon meg kellett volna becsülnöm, Louis lett volna nekem a főnyeremény, én hülye meg elkergettem és még azt is kockára tettem, hogy egyáltalán látni fogom-e még valaha. Magamra vessek, ha nem találkozhatok vele, akkor az mind az én hibám lesz. Ha felkeresem, akkor adok magamnak egy esélyt, és ezt fogom tenni, de sajnos az apartman szobára feleslegesen adtam ki a pénzt, azonban ez visszafordíthatatlan. Inkább álomba merültem, hogy reggel kipihenten ébredjek.

Reggel, amikor kinyíltak a szemeim, első dolgom az volt, hogy a telefonomhoz nyúljak, ugyanis fel akartam hívni Louist, hogy megbeszéljük a tegnapi dolgokat. Ki is csöngött, aztán egyszer csak kinyomta, tehát nem kíváncsi rám, ami kissé elkeserített, tehát Liam számát tárcsáztam, mert kettesben szeretnék vele elbeszélgetni Louisról és kikérni a véleményét. Ő már felvette, megbeszéltük a találkozót a tengerhez, majd készülődni kezdtem. Hamarosan találkoztunk a megbeszélt helyen, leültünk a homokba és elmeséltem neki minden részletet a tegnap estéből, kissé le volt döbbenve, de aztán hátba veregetett.

-Nem te lettél volna, Harry! –mondta nevetve és nagyon hálás voltam, amiért ilyen megértő és jó fej barátaim voltak.

-Tudom, de ezzel mindent elszúrtam. Nem így akartam. –mondtam még mindig letörten, miközben a kezemmel a homokkal játszadoztam és néztem magam elé.

-Ne legyél már ilyen savanyú, ez nem rád vall, neked mindig jó kedved volt. –próbált lelket önteni belém kevés sikerrel. Valóban nem én vagyok ez, de jelen esetben ezek voltak az őszinte érzéseim. Ritkán látni engem szomorúnak, ha az vagyok, akkor nyomós okom van rá és most olyasmi dolog történt, amit nehezen fogok kiheverni. Nem fog megbocsátani nekem az én hibámból, ő túl ártatlan ehhez. Ki gondolta volna?

-Nem fog megbocsátani, érted? Ő egy ártatlan lélek. –néztem mélyen Liam barna szemeibe, halál komolyan gondoltam az egészet és elkeserített még ennek a gondolata is. Erre a barátom kinevetett, de nem tudom, hogy mi volt olyan vicces.

-Most meg mi van? –kérdeztem, miközben belebokszoltam gyengén a vállába.

-Ártatlan lélek? Ezt nem hiszem el! –eldőlt a homokban, és le sem bírt állni a szakadással.

-Mondom, hogy az, mit nem hiszel el rajta? –kicsit bosszús voltam már, ekkor ő befejezte, majd felült.

-Jól van, ne húzd fel így magad ilyen apróságon.

-De komolyan mondom. Én is meglepődtem, de amikor simogattam, akkor az anyukája jutott az eszébe és nem a szexuális szándék. Érted már? –hevesen magyarázkodtam, Liam bólogatott.

-Ez tényleg érdekes. –tette hozzá. Egy darabig kínos csend keletkezett közöttünk, majd hirtelen Liamnek eszébe jutott valami, ezért egy kicsit hangosan szólalt meg, hogy megijesztett.

-Megvan! –kiabálta, kizökkentett a gondolataimból, aztán ránéztem.

-Mi van? –akadtam ki kissé.

-Lehet, hogy tetszel neki és ez a módszere. Ezért se engedett közel magához és lépett le, mert kíváncsi, mennyire fogsz érte harcolni. Én szerintem ez lehet a megoldás, biztos, hogy ez. –ez még eszembe se jutott, de nem rossz gondolat, lehet benne valami. Ha így van, annál jobb. Ha csak egy színjáték ez, akkor még van esélyem, ez okból felcsillantak a szemeim és ismét ellepte a remény sugara.

-Istenem, ez eszembe se jutott, akkor indulnom is kell, mert nem bírok sokáig várni. –pattantam fel, de Liamnek egy kicsit le kellett nyugtatnia, mert nagyon izgatottá váltam.

-Nyugi, ne rohand így le, mert azt fogja látni, mennyire nyomulós vagy.

-De nem ez a célja, hogy könyörögjek neki? Én bármire képes vagyok érte, érted? Azt hiszem szerelmes lettem, pedig még alig ismerem, de mégis értelmetlennek gondolom nélküle az életemet, tehát indulok is. –mondtam határozottan, aztán gyors tempót vettem fel. Haza kellett mennem, összeszedni magam, mert úgy festettem, mint egy csöves. Mikor sikerült rendbe szedni magam, indultam is felé, s mikor odaértem, tiszta erőből nyomtam a csengőt, ami nagy hiba volt, mert bizonyára felidegesítettem őket. Az anyukája jött ki, szeme szikrákat szórt felém, de jogosan.

-Mit akarsz te itt? Nem akarunk téged látni. –mondta haragosan csípőre tett kezekkel.

-Beszélnem kell Louissal, kérem, engedjen be hozzá. –Könyörögtem neki, azonban nem tűnt túl meggyőzőnek, de a remény meg hal meg utoljára. Louis miatt képes voltam az anyja elé térdre állni és összetenni a két kezemet, hogy beengedjen hozzá, vagy értesítse, hogy itt vagyok.

-Felesleges így megaláznod magad, Louis nem akar veled többé beszélni. –hangjában érezhető volt a gyűlölet, aztán megfordult és indult az ajtó felé.