2014. augusztus 18., hétfő

7. rész - Győri kiruccanás

Ne haragudjatok a várakozásért, de már itt az új rész. Két hét alatt sajnos csak egy feliratkozó, de azért ennek is örülök és köszönöm. 46 feliratkozó jelenleg. Jó olvasást!


Louis szemszöge

Csengetést hallottam, de nem foglalkoztam vele, mert ezeket anya szokta elintézni. Fogalmam sem volt, hogy ki lehetett az, de nem is nagyon érdekelt. Utána kiballagtam a szobámból egyenesen a konyha felé, s ekkor hallottam meg azt a hangot, amitől felment a pumpa, tehát akkor Harry volt az, aki engem keresett. A történtek után beszélni se akartam vele, sőt még hallani se felőle. Megálltam és hallgatóztam, örültem, hogy anya nem engedte be ezt a perverz állatot, azonban képes volt térden állva könyörögni, ekkor döntöttem úgy, hogy váltok vele egy utolsó szót. Kimentem, mikor meglátott, felcsillantak a szemei és bennük reményt véltem felfedezni.
-Szia! –köszöntem neki.
-Szia. –köszönt vissza boldogan, majd közelebb jött. Anya furán nézett rám, közben összekulcsolta a karjait a mellkasa előtt.
-Most mégis beszélni akarsz vele? –kérdezte megdöbbenve.
-Igen, kap egy esélyt. Gyere, Harry! –anya húzta a száját, de kénytelen volt beengedni a kedvemért, hogy beszélhessek vele. Bekísértem a nappaliba, aztán leültünk a kanapéra.
-Kérlek, bocsáss meg, akkora hülye voltam, többé nem fordul elő, megígérem. –kezdett bele a mondandójába, igazat megvallva, kicsit csalódtam benne, mert azt hittem, hogy a barátot látja bennem és nem egy szexuális partnert. Akkor ezek után hogyan is működhetne a barátságunk, ha mindig rám akar mászni? Mi fog történni, amikor részeg lesz? Hogy fogom leállítani. Ezek a kérdések kavarogtak a fejemben, amire nem kaptam választ, de ha megbocsátok neki, minden ki fog derülni. Illetve eszembe jutott az is, hogy csak kiakar használni, mert ő nem akar a barátom lenni, hanem csak megdugni szeretne, és ha már az övé voltam, akkor faképnél hagy és lelép. Ezt nem élném túl.
-Nem tudom, Harry. Van egy rossz előérzetem veled kapcsolatban, és már tudom, hogy nem csak a barátom akarsz lenni. Sajnos azt kell mondanom, hogy én a lányokat szeretem, ha ezt tiszteletben tartod, akkor lehet róla szó, hogy barátok legyünk. De akkor nem szabad rám másznod. –szabtam ki a feltételeket, közben a hasamhoz szorítottam egy kispárnát.
-Ez csak természetes, egy ujjal sem fogok hozzád érni. Akkor elszaladt velem a ló. –ígérgetett ezt azt, de betartania már nehezebb lesz, mindenestre meg lehet próbálni újból, mivel mindenkinek jár egy esély, én ehhez igazítom magam, azonban harmadik már nincs, tehát legjobb lesz, ha ehhez tartja magát.
-Remélem is, hogy ez lesz. –mondtam, majd felálltam a helyemről.
-Akkor ma elmehetnénk valamerre, ha van kedved. –ajánlotta, azonban a mai napon nem sok kedvem volt vele lógni, szükségem volt pár nap szünetre, különben is ma Dáviddal találkozom.
-Bocsi, de tarthatnánk pár nap szünetet, amíg feldolgozom a történteket? –kértem szépen, de egy kicsit furán nézett rám emiatt. Talán megbánthattam vele, de igazán megérthetné, hogy nem lehetünk éjjel-nappal együtt, illetve mindennap. Gondolom neki is van élete, ahogy nekem is, vagyis nekem most kezd beindulni, amitől nagyon boldog vagyok.
-Semmi baj, akkor majd jelentkezz, amint jó neked. –mondta, aztán elköszöntünk egymástól, kikísértem a kijárathoz, majd visszamentem. Bementem a szobámba készülődni, mivel találkozóm van egy másik barátommal, Dávid személyében és talán megtudjuk beszélni a győri utat, amit már alig várok. Találkoztunk a megbeszélt helyen és meg is mondtam neki, hogy benne vagyok az utazásban, azonban csak annyit kértem tőle, hogy anya is elkísérhessen, természetesen örömmel egyezett bele.
-Akkor intézem is a repülőjegyeket. –mondta örömmel.
-Rendben. Köszönöm a lehetőséget, ha te nem vagy, soha nem jutok el oda. –lelkesedtem, nem is Győr miatt örültem ennyire, mert eddig nem is hallottam róla, hanem annak, hogy a személyében lett egy nagyon jó barátom, aki még a saját városába is elhívott.

Harry szemszöge

Teltek a napok, majdnem egy hét telt el, de Louisnak semmi nyoma nem volt, és nem sokára letelik a nyaralási idő is. Ki kéne deríteni, hogy Anglián belül hol lakik, mert ha nem keres fel, akkor annyi, és nyoma vész, amit nem szeretnék, ha bekövetkezne. Liamtől kértem tanácsokat, mert fogalmam sem volt, hogy mitévő legyek: keressem fel, vagy várjak még egy kicsit. Naplementekor lementünk a partra, s mezítláb sétálgattunk a homokos parton, miközben a sós levegőt arcunkba fújta a szél.
-Már egy hete nem hallottam felőle. Mi lehet vele? Csak hitegetett, hogy ezzel lerázhasson? Mert kezdem ezt érezni. –panaszkodtam Liamnek, ő volt a legjobb barátom, akinek minden gondomat elmondhattam, illetve a tanácsait is megfogadtam, mert nagyon bölcs volt, mindig igaza volt. Érdemes volt rá hallgatnom, ezt a legtöbb esetben el is mondhatom róla. Nagyon hálás vagyok neki, nélküle nem is tudom, hol tartanék most, csak annyit, hogy közel sem itt, ahol most.
-Lehet benne valami, amit mondasz, vagy várja, hogy te keresd fel. –mondta határozottan, erre én is gondoltam, hogy fel kéne már hívni, de féltem a reakciójától, mivel megmondta, hogy pár nap szünetet szeretne, és majd ő szól, azonban ez nem történt meg, tehát ismét Liamnek lehet igaza.
-Akkor szerintem felhívom, mert ha csak várok, garantálom, hogy semmi sem fog történni. Mi van, ha csak azért mondta, hogy lekoptasson? –kételkedtem egy kicsit, nagyon sokszor fordult meg a fejemben ez a szörnyű gondolat, de akármennyire is fáj, valószínű, hogy most ez a helyzet.
-Nem tudom, próbáld meg, semmit sem vesztesz vele, ha esetleg elküld, legfeljebb meg tudod az igazat.
-Ez lesz, te mindig olyan jókat mondasz.
Másnap felhívtam telefonon, fel is vette, de a szívem hevesebben dobogott az izgalomtól, kissé féltem, hogy mit fog mondani.
-Szia, én vagyok az Harry, azért hívtalak, mert már rég hallottam felőled és hiányzol. –hangom remegett, de sikerült a legnagyobb ostobaságot mondanom neki, nem is csodálkoznék, ha rám csapná a telefont.
-Szia Harry. Ne haragudj, hogy nem kerestelek, de megyek Győrbe és csak utána akartam neked szólni. –kicsit meglepett ez a mondata, de legalább nem tette le és szóba áll velem. Ennek külön örülök, bár lehet, hogy ez egy újabb kifogás volt, hogy ne kelljen engem látnia. Nem értem, hogy akkor miért nem mondja egyenesen a szemembe.
-Győrbe mész? Minek? Hol van ez egyáltalán? –kérdeztem rá meglepődve, bár ismerős volt a helységnek a neve, de hirtelen nem ugrott be, hogy hol hallottam ezt pontosan.
-Egy barátommal, utána felkereslek, ígérem, körülbelül három nap lesz az egész. –mondta boldogan a telefonba, nagyon fel volt valamiért dobva, talán az utazás miatt. Így most már nekem is beugrott, hol hallottam azt a Győrt, a kekszes fickó akart mindenáron odavinni minket, tehát összebarátkozott vele. Ez a tudat kissé bosszantott, hogy miatta hanyagol engem, úgy éreztem, hogy elönt a féltékenység, mert nagyon tetszett Louist, de nem lehet az enyém. Azonban az megnyugtat, hogy heterónak vallja magát és a fickó is annak tűnik, bár sosem lehet tudni, de nagyon reméltem, hogy nem alakul ki közöttük viszony, mert abba beleőrülnék.
-Menj csak, jó szórakozást! –mondtam kissé flegmán, aztán lecsaptam a kagylót, a telefonomat az ágyhoz vágtam mérgemben, majd ledobtam a földre magam az ágy mellé, így hátra tudtam dőlni. Persze, utána meg is bántam, hogy ezt tettem, mert ezzel csak az érzetet keltettem fel benne, hogy féltékenykedem, és emiatt jobban eltaszítom magam mellől.

Louis szemszöge

Anyával már reggel elkezdtünk csomagolni, ugyanis este indul a gépünk Győr felé, amit már alig várok. A biztonság kedvéért anya is elkísér, a jelenléte miatt kicsit nyugodtabb vagyok és Dávidot sem zavarja, sőt kifejezetten örül neki, mert, ahogy ő mondaná, anya is megismeri Győrt. Mikor már minden bent volt, leültünk egy kicsit enni, azonban én nem voltam éhes az utazási izgatottság miatt, anya már végre megérthetné ezt, úgysem fogok semmit fogyasztani előtte. Így hát kénytelen volt egyedül étkezni.
Elérkezett az az idő is, amikor a repülő felszáll, közben megtudtam, hogy Budapesten landolunk, és onnan vonattal megyünk Győrbe, de nem is bántam, mert az annál izgalmasabbnak tűnt.

Amikor megérkeztünk, akkor a városháza irányába indultunk, majd be is mentünk oda. Dávid csak ott közölte velünk a meglepetését, miszerint felvisz minket a toronyba, mert szerinte csodás onnan a kilátás és szerintem nem gondolja rosszul, mert egyenesen beleszerettem.
-Ez csodálatos, annyira örülök, hogy elhoztál, nem is tudom, hogyan hálálhatnám meg. –nem győztem megköszönni neki, főleg, hogy ő fizetett mindent, nekünk meg szinte ingyen volt, csak a kaja nem, de nem is számít, mert Dávid egy igazi barát és nem olyan perverz, mint Harry. Nem próbált meg rám mászni, de biztos, hogy a nőket szereti, ahogy én is, bár még soha sem volt barátnőm, de szeretném megtudni, hogy milyen egy kapcsolat. Sajnos a félénkségem miatt ez nem jött össze és a kinézetem sem volt valami fényes, azonban az utóbbi már a múlt hála Harrynek. Sokat köszönhetek neki is, de amióta fogdosott, elment tőle a kedvem.
-Nem tartozol semmivel, örömmel tettem. –mondta nevetve Dávid, így még jobb kedvem lett, imádok a társaságában lenni. Csináltunk sok-sok képet egymásról, illetve a kilátásról is, majd indultunk lefelé. Amikor már lent voltunk, egészen kellemetlen meglepetésben volt részben, amire egyikünk sem számított volna, teljesen lefagytam és mozdulni sem tudtam.
-Valami baj van, Louis? –kérdezte meglepve Dávid, aztán én mutattam Harry irányába, ugyanis ő állt ott a városháza előtt, de még nem vett engem észre, csak fel-alá járkált.
-Ő az, akivel nem akarsz találkozni? –kérdezte Dávid. Én bólogattam, majd gyorsan elhúztam onnan, nehogy észrevegyen. Anyáék lemaradtak mögöttem, de ők is követtek engem. 

5 megjegyzés:

  1. Imádooooooom!!!!!!!!!!!!!! Nem bírom majd ki a kövi részig!!

    VálaszTörlés
  2. juj benne van győri október :3 nagyon győri lett a rész összefostam magam minden Győr és Dávid szónál :3
    várom a kövi részt és remélem abban is lesz győr :3

    VálaszTörlés
  3. Irritálóóó. Egy fantasztikus történetet kezdtem el olvasni, amiből mára már csak annyi maradt meg, hogy: "Győr, Győr és Győr". A vàros semmivel nem érdemelt ki nagyobb tiszteletet, mint bármelyik másik így nem értem mire fel van mindenhol Győr... Magyarázza el valaki, mert így engem csak egyre távolabb löktök a sztoritól mert nagyon nem tetszik, hogy ennyire tele van győrrel. Valós, hogy egy külföldi eljönne velem, ha azt mondom..><""
    Na, igen. Ha majd lesz rendes rész, amiben nincs emlìtés a városról, a lakóiról vagy a kekszről; akkor jövök és olvasom tovább!
    B.J.K.

    VálaszTörlés