Boldog Új Évet mindenkinek!

Sajnálom, hogy idén már nem tudok újabb résszel szolgálni. Ezzel a poszttal szeretnék mindenkinek Boldog Új Évet Kívánni! Találkozunk 2015-ben is. 

14. rész - Vidámpark

Letudtuk a karácsonyt, és jön az Új Év. Remélem mindenkinek békésen telt a karácsonyi ünnepe és szeretetben gazdagon. Köszönöm az újabb feliratkozókat, összesen kettő, ennek köszönhetően már 53 olvasója van a blognak. Jó olvasást!

Harry szemszöge

Amikor beléptem a szoba ajtaján, Louist láttam az ágyban feküdni, amikor én csak lepihenni akartam, ezért egy nemkívánatos személynek tituláltam be őt. Különben is nagyon elegem volt már belőle, hogy miatta semmit sem lehet csinálni, kezdett az agyamra menni a féltékenységi rohamai is. Hogyha meglátott más fiúval, mindig kiverte a balhét, s komolyan úgy éreztem, hogy megfoszt a szabadságomtól. Ez is azóta van, amióta összeköltöztünk, pedig azt hittem, hogy csodálatos lesz, de fordult a kocka, és pokollá vált a kapcsolatunk. Megtehettem volna, hogy szakítok vele, de ahhoz túlságosan is szerettem és szegényke annyira ártatlannak nézett ki, hogy nem lett volna szívem fájdalmat okozni neki, mert a szenvedése kegyetlen látvány lett volna a számomra. Azon gondolkoztam, mégis hogyan hozhatnánk helyre a kapcsolatunkat, s ehhez nekem is tennem kéne. Tehát ahelyett, hogy elzavartam volna, inkább közeledtem felé, s mivel ittam, szédelegtem egy kicsit, de nem érdekelt, csak őt akartam. Amit legelőször észrevettem rajta, az az aranyos, kivillanó pocija, tehát már tudta, hogy ez a gyengém, s ettől lázba jöttem. Ez nem volt mindig így, érdekes módon csak akkor figyeltem fel rá, amikor Louis csinálta, ennek az lehet az oka, hogy ő szexin csinálta, még ha véletlen is csúszott fel a pólója. Most azonban szándékosan, ettől ugyanúgy felizgultam, nem számított. Leültem az ágyra és végig csak őt bámultam, le sem vettem róla a szemem, kezem kissé felemeltem, mert késztetést éreztem, hogy hozzáérjek, azonban az eszem az ellenkezőjét mondta, hogy ezt nem szabad. Inkább az érzelmeimre hallgattam és meztelen hasára helyeztem a kezem, majd szép lassan simogatni kezdtem azt, s közben Louis arckifejezéseit néztem, látszott rajta, hogy nagyon élvezi a cirógatást. Nem sokkal később föléje emelkedtem és megragadtam ajkait és vad csókolózásba kezdtünk, miközben elkezdtünk megszabadulni a ruháinktól.

Reggel meztelenül ébredtem fel, kicsit előbb, mint Louis, azonban rajta nem volt takaró, mert az éjszaka folyamán teljesen lehúztam róla, hogy magamat takarjam vele. Egy darabig nézegettem őt teljesen meztelenül, piszkos gondolatok jutottak az eszembe, háttal feküdt. Nem sokkal később kinyitotta azokat a gyönyörű kék szemeit, egy kicsit meglepődtem, mert már előre láttam a reakcióját, ami nem más volt, minthogy a takarót gyorsan magára húzta, hogy ne lássam. Szegénykém, elpirult, én meg csak vigyorogni tudtam aranyosságán.

-Te kis szégyellős! –túrtam bele dús hajába, s kissé összekócolta.

-Tudhattad volna, hogy szégyellős vagyok, erre lehúzod rólam a takarót, mikor teljesen meztelen vagyok. –kicsit kiakadt, de tudtam, hogy nem szabad ezt komolyan venni.

-Nyugi, senki sem látott meg rajtam kívül, előttem viszont nem szabad így viselkedned! Annyira imádlak, olyan aranyos vagy! –felkeltem, rajtam sem volt ruha és szorosan magamhoz öleltem, hogy érezze a törődésem. Az elmúlt időkben elhanyagoltam, ami miatt lelkiismeret furdalásom támadt és látszott rajta, hogy nagyon megviselte ez az egész, ezért megígértem magamnak, hogy, amikor csak tudok, vele leszek.

Lassan lezuhanyoztunk mindketten, majd felöltöztünk, közben elhatároztam, hogy ma csak az övé vagyok és ezt meg is osztottam vele, aminek nagyon örült, igaz, próbálta visszafogni magát, azonban úgy ismertem őt és az érzéseit, mint a tenyeremet, ezért nem igazán tud már engem becsapni. Az igaz, hogy az elején se, de ennek az oka mindössze az volt, hogy szinte minden meglátszott rajta, még az is, amit nagyon elakart rejteni.

-Mit szólnál, ha ma elmennénk a vidámparkba? –ajánlottam fel, ő meg annyira örült ennek a hírnek, akár egy óvodás. Nyakamba borult, aztán egy csókot lehelt az ajkaimra, amit viszonoztam is. –Akkor induljunk. –jelentettem ki, és tíz percen belül már senki sem tartózkodott a lakásunkban. Amint kiléptünk az utcára, úgy kellett viselkednünk, mint két jó barát, mert Louis ezt akarta, nem akarta felvállalni a kapcsolatunkat, én legszívesebben az egész világgal megosztanám és kikiáltanám. Valahol megértem őt is, mivel a másság manapság nem a legelfogadottabb dolog a mai világban. Hát ez van.

Louis szemszöge

Nem tudtam tovább titkolni a kapcsolatunkat, már nem érdekelt az emberek véleménye, az sem, hogy mit mondanak rólunk. Nem bírtam magam visszafogni és hirtelen megragadtam Harry kezét és szorítani kezdtem.

-Szeretlek! –súgtam oda neki, miközben fülig pirulhattam. Úgy nézhettem ki, mint egy kis paradicsom.

-Én is! Kis paradicsom. –na, én mondtam, hogy olyan vagyok. Én csak mosolyogtam az aranyos beszólásán. Átkarolta a derekam, aztán a pólóm alá csúsztatta a kezem, azonban nem csúszott feljebb, csak kizárólag a derekamon pihentette azt, amit a pólóm félig eltakarta. A keze kissé hideg volt, ezért nem volt túl kellemes a tapintása, de kezdtem megszokni.

-Kicsit hideg a kezed? –közöltem vele vigyorogva az igazságot.

-Tényleg? –kérdezett vissza meglepődve, ezért bosszúból feljebb csúsztatta a kezét, majd a hasamon pihentette. Nem volt már olyan hideg.

-Nem hideg egyáltalán. –közöltem vele továbbra is vigyorogva.

-Nem? –Harry szája o alakot vett fel, majd ő is elnevette magát, miközben elengedett, én meg a pólómat igazgattam, hogy a helyén álljon. Hamarosan megérkeztünk a vidámparkba, megvettük a jegyeket és már indultunk is befelé, s rögtön utána két ismerős arc közeledett felénk: Liam és Zayn. Már rég találkoztunk velük úgyis, legalábbis én, az lehet, hogy Harry gyakrabban, erről nem tudtam volna nyilatkozni.

-Micsoda meglepetés! Hát kikkel is futottunk össze? –örvendezett Liam, majd mindannyian kezet fogtunk egymással üdvözlésképpen.

-Örülök, hogy összefutottunk. –mondtam mosolyogva.

-Látom már, hogy ki miatt hanyagolja el a bandát Harry. –Liam továbbra is kedves hangnemben beszéltem, de sajnos megállapítottam benne a gúnyt, próbáltam elhitetni magamban, hogy nem gúnyolódna vele, de aztán rájöttem, hogy felesleges áltatnom magam, mert Liam már az elején sem kedvelt túlságosan. Nem mondta a szemembe, de lehetett rajta érezni.

-Elhanyagolta? –kérdeztem rá csodálkozva, mivel az utóbbi időkben Harry hanyagolt el engem nem tudom ki miatt, de jobb, ha ezt nem említem meg előttük.

-Mintha nem tudnád! –váltott hirtelen flegma stílusba, ami egy kicsit sem lepett meg, mert gondoltam, hogy nem sokáig fogja megjátszani a jó fej csávót velem szemben. Az őszinte érzelmek pedig sokkal többet érnek, mint a hamisak, akár pozitív, akár negatív az.

-Most meg mi bajod van? –kérdeztem rá, ekkor ő elferdítette gúnyosan az arckifejezését, a karját összekulcsolta a mellkasa előtt, majd tett egy nagy lépést hátrafelé, aztán hátat fordított nekem. Nagyon rosszul esett, hogy ennyire utál.

-Ne is törődj vele! Ma egésznap ilyen hisztis. –bökött oldalba Zayn és vigasztalni próbált, bár annyira azért nem vettem magamra a dolgot. Közben arra lettem figyelmes, hogy Harry és Liam eltűntek valamerre, ki tudja hová.

-Ezek meg hová lettek? –döbbentem le, ekkor Zayn is körülnézett, lehetett látni rajta, hogy csak most esett le a dolog neki is.

-Dumálni valamerre, de tudod mit? Szard le az egészet, mi elleszünk ketten, nem igaz? –mondta, majd adott egy baráti ölelést, Jól esett, hogy ilyen jó fej velem és segít elterelni a figyelmem Harryről, bár azt kevés sikerrel. Felültünk együtt egy csomó jó dologra, de a szerelmemet továbbra sem tudtam kiverni a fejemből. Egyszer már majdnem elveszettem és csak a múlt éjjel kaptam vissza teljesen, most pedig megint úgy érzem, hogy az egész hiábavaló volt, mert ismét elfogom veszíteni, amitől nagyon féltem. Pedig mindent megtettem, hogy visszaszerezzem. Amiket reggel súgott a fülembe, csak hamis szavak voltak. Rám tört a sírógörcs, azon nyomban hazaakartam menni és nem akartam, hogy Zayn meglássa, hogy összevagyok törve.

-Elmegyek a mosdóba, mindjárt jövök. –füllentettem, miközben próbáltam egy mosolyt erőltetni az arcomra, bár nem tudom, hogy ez mennyire volt sikeres, de nem is nagyon érdekelt.

-Rendben, itt megvárlak. –kicsit izgultam, hogy neki ne kelljen, mert akkor velem jött volna. Szerencsére nem kellett neki, ezért maradt, aminek nagyon örültem. Nem a mosdó felé mentem, hanem a vidámpark másik oldalára, ledobtam magam egy padra, a pólómat felhajtottam, amivel eltakartam az arcom, úgy voltam vele, hogy ez majd felitatja a könnyeimet. Zokogni kezdtem, de próbáltam halk maradni, nem akartam, hogy az egész környék az én sírásomtól legyen hangos.

Harry szemszöge

Felháborodtam Liam viselkedésén. Az egy dolog, hogy nekem rendszeresen tesz szemrehányásokat, miszerint elhanyagolom a bandát miatta, de Louison ne kérje számon, ő nem tehet semmiről, csak kizárólag én, mert ez az én döntésem volt. Az első igaz szerelmem, ami miatt a bandát háttérbe szorítottam, nem is kicsit. Jogosan háborodik fel, mert akár ki is zárhattak volna, de nekem fontosak voltak ők is, megérthetnék a helyzetet. Egyedül Liam nem értette meg, a többiek elnézték nekem, hogy nekem Louis a legfontosabb, sőt mondták is, hogy hozzam el, hogy ő is közénk tartozhasson, de Louis tartózkodott a nagyobb létszámú társaságoktól. Ő zárkózottabb és visszahúzódóbb, ezt imádtam benne, ő olyan volt, akit lehet dédelgetni és babusgatni és élveztem ezt a szerepet is. Pont emiatt volt annyira szerethető, össze sem hasonlítható egyik exemmel sem, akik csak a szexre mentem és buli meg pia mániában szenvedtek. Félrehívtam Liamet beszélgetni, nehéz volt meggyőzni, de végül abban egyeztünk meg, hogy kibékül Louissal és bocsánatot kér tőle. Utána elkezdtük őket keresni, de nagyon sok szuper dologba ütköztünk bele, nem tudtuk megállni, hogy ne üljünk fel rájuk, ezzel rengeteg idő elment.

Egyszer csak a padon megpillantottuk Louist, a térdére hajolt, ki tudja, hogy miért. Mikor közelebb értünk hozzá, akkor tudatosult bennünk, hogy sír, biztosan Liam miatt, leültem mellé és átkaroltam a vállát.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Mindenkinek!

Mivel most nem igazán tudok új résszel szolgálni, szeretnék mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánni! 

Louisnak meg Boldog 23. Születésnapot!

13. rész - Csábítás

Bocsi a késésért, vasárnapra terveztem, de elhúzódott kicsit az írás, ezért csak ma tudtam hozni a részt. Jó olvasást!

Louis szemszöge

Nemsokára indultunk is, azonban még nem tudtam, hogy Harry milyen meglepetéssel készült. Soha sem éreztem még ilyen boldognak magam, annyira hihetetlen volt számomra, hogy ez velem megtörténhet, ugyanis mindig is egy csődtömegnek tartottam magam. Elvitt engem egy romantikus vacsorára, de kissé kellemetlenül éreztem magam, ugyanis az emberek megbámultak minket, mivel nem fiú-lány páros voltunk, hanem fiú-fiú.

-Harry, ezt muszáj? –súgtam oda neki, kicsit közelebb hajoltam felé, mivel egymással szembe ültünk.

-Most mi a baj? –kérdezte csodálkozva.

-Annyian vannak itt és mindenki minket néz. –válaszoltam zavarodottan, ekkor lefagyott a mosoly a szájáról, ami eddig levakarhatatlan volt róla.

-Miért baj? Miért nem vállaljuk fel a kapcsolatunkat?

-Jaj, ez annyira kellemetlen. –zavarba jöttem teljesen, ide-oda néztem, ekkor vettem észre, hogy mindenki a saját dolgával foglalkozik és nem keltettünk nagy feltűnést, csak én reagáltam túl az egészet.

-Dehogy kellemetlen. Nem látod, hogy senki sem néz minket? –kérdezte, majd folytatta a vacsorát.

-Jó, de ha elkezdünk csókolózni, meg ölelkezni, biztos, hogy ki fognak minket rakni. –mutatóujjammal rá mutattam, miközben félig felálltam a székről, de utána visszahuppantam rá.

-Tiszteletben tartom a kérésed. –mondta lágyan, majd végigsimította az asztalon pihenő kézfejemet, s ekkor gyorsan elhúztam onnan. –Jaj, bocsánat. –emelte fel a kezeit maga elé.

-Semmi gond. –mondtam lehajtott fejjem, fülig pirulhattam, de ez már a szokásommá vált, amióta Harry a barátom.

Mikor befejeztük a vacsorát, elmentünk egy szállodába, miszerint Harry ott akarta tölteni a szentestét, bár nekem ez annyira nem tetszett, mert hiányzott a család, mivel ez a nap arról kellene, hogy szóljon, de nem akartam elrontani a kedvét, ezért engedelmeskedtem neki. Mikor beléptünk a hotelszobába, nem fogadott minket teljes sötétség, hanem a karácsonyfaégők bevilágította a helyiséget, amitől rögtön jobb kedvem lett. Körülnéztem egy kicsit, majd megpillantottam a fa alatt pár ajándékot, amiket bizonyára nekem szánt Harry.

-Ez csodálatos! –áradoztam. Ennél szebb születésnapi, illetve karácsonyi ajándékot nem kívánhattam volna, sőt még akkor is meglennék elégedve, ha a fa alatt nem lenne semmi, hiszen ez az este önmagában is egy ajándék volt a számomra.

-Ott vannak az ajándékaid a fa alatt. –mondta, miközben áradt belőle a jókedv, s pontosan én is így éreztem. Leültem a padlószőnyegre és elkezdtem kibontogatni, majd egyszer csak Harry átkarolt hátulról és belepuszilt a hajamba, majd a nyakamba, ahol nagyon csikis voltam. Lassan én is átadtam neki az övét, majd miután ezzel megvoltunk, egymásnak estünk, majd lassan az ágyban kötöttünk ki.

Már csak reggel ébredtem fel teljesen meztelenül az ablak felé fordulva, azonban Harry pont a másik oldalamon feküdt, ezért gyorsan megfordultam, s mikor ez megtörtént, láttam, hogy ő még alszik. Felkeltem, mert nem akartam, hogy lásson fényes nappal meztelünk, majd gyorsan a fürdőbe mentem egy törölközővel meg a ruháimmal, amiket felvenni szándékoztam. Mikor elkészültem, addigra Harry is felébredt, bár még nem kelt fel.

-Hogy telt az éjszakád? –kérdeztem mosolyogva tőle, miközben a tekintetem a karácsonyfára terelődött, amin még be voltak kapcsolva az égők. Mivel szeretkezés közben elaludtunk, ezért erről senki sem gondolkodott, odamentem és kihúztam a konnektorból.

-Na, vajon szerinted hogy? –kérdezte huncut mosollyal a száján, kicsit zavarba jöttem.

-De, nagyon is jól tudom. –feleltem kuncogva.

Utána ő is felkelt, aztán szép lassan elhagytuk a szállást, azonban előtte reggeliztünk.

2010. december 31.

Elérkezett a szilveszter is, ami az elmúlt években úgy telt el, hogy otthon ültem és vártam az éjfélt a tévé vagy a gép előtt, esetleg a könyvem felett, azonban ez a nap másmilyen lesz, olyan, mint amilyen a legtöbb fiatalnak és ez hihetetlenül feldobta a hangulatomat. Persze ezt is Harrynek köszönhettem, mert ha ő nincs, akkor továbbra is olyan elveszett lennék, mint azelőtt. Épp készülődtem, amikor valaki kopogott.

-Nyitva! –kiabáltam ki, ekkor le is nyomódott az a bizonyos kilincs, hátra is néztem és persze, hogy az én imádottam volt az.

-Na, hogy áll az én kis drágaságom? Indulhatunk? –kérdezte huncutul, utána hátulról megölelt és adott egy puszit.

-Induljunk. –feleltem.

Ezt az éjszakát is átbuliztuk, nagyon jól éreztük magunkat, s éjfél után pár perccel indultunk hazafelé és onnantól kezdve úgy éreztük mienk a világ és, hogy egymásnak vagyunk teremtve, ami fedte is a valóságot, vagyis akkor még azt hittem, de utána egyszer csak minden megváltozott.

2011. április 14.

Körülbelül két hónapja költözhettünk be a közös otthonunkba, s közben ki is tavaszodott, azonban nem csak az időjárás változott meg, hanem a mi kapcsolatunk is. Igaz, az előbbi jóra fordult, azonban az utóbbi épp ellenkezőleg. Minden azzal kezdődött, hogy összeköltöztünk és elmentünk dolgozni, hogy fent tudjuk magunkat tartani, s ezzel önmagában nem is lenne gond. Elkezdődtek a veszekedések, ami miatt csalódottnak éreztem magam, mert együtt lakva már nem is számított olyan cukinak Harry és ő is hasonló véleménnyel lehet rólam. Ahogy teltek a hetek, egyre kellemetlenebb volt az együttélés, sőt már annyira elfajultak a dolgok, hogy Harry mindig elmegy munka után valahová és csak valamikor hajnalban ér haza, majd kora reggel megint elmegy. Alig alszik valamit és olyan, mint egy mosogatórongy. Nagyon aggódtam érte, de egyszerűen rám sem tudott nézni, ami miatt rengeteget sírtam egyedül bezárkózva a szobámban. Ugyanolyan csődtömegnek éreztem magam, mint amikor még nem ismertem Harryt, visszaestem a mélybe és képtelen voltam feldolgozni, s legszívesebben hazaköltöztem volna, mert úgy éreztem, már nem szeret, ezért nem láttam értelmét a közös otthonnak. Ki tudja, kikkel tölti el az éjszakát és hányszor csal meg, anya is neheztelt rá és szerette volna, ha otthagyom Harryt. Egyik nap, amikor nem mentem dolgozni, elmentem hozzá egy ebédre, ugyanis már nagyon hiányzott anya főztje, ki tudja mikor ettem utoljára. Eddig vagy egy olcsó étterembe mentünk vagy maradt a hidegtál.

-Szerinted van még esély a kapcsolatunknak? –kérdeztem anyát szipogva, ő meg csak reménytelenül nézett rám, miszerint szerinte ennek itt véget is ért. –Tehát akkor szerinted nem? –faggattam tovább.

-Jaj, kisfiam! Nem mondtam azt, hogy véget ért. Persze ahhoz az kell, hogy költözz haza és harcolj érte. Gondolom már egymás agyára mentetek, mert végül is együtt élve ismeri meg az ember a másikat. Hatalmasat csalódtál benne? –kérdezte, miközben leült mellém a kanapéra és oldalról átkarolt. Én csak bólogattam, egyetlen egy hang sem jött ki a torkomon a sírógörcs miatt.

-Én azt mondom, hogy harcoljatok a szerelmetekért, ti nem ezt érdemlitek, olyan szép pár voltatok. Kár lenne érte. –örültem, hogy anya támogatott minket, de hiába mondja ezt, nem olyan könnyű, ha Harry már undorodik tőlem és hozzám sem akar érni. A legrosszabb az, hogy valószínűleg megcsal, amit ugye nem bírnék ki, ha valójában megtörténne.

-Anya, szerinted megcsal? –kérdeztem szipogva, ő már tudta mi a helyzet.

-Nem akarom elvenni a kedved, de valószínűleg, hogy az éjszakákat valaki másnál tölti. Beszéljétek meg a problémáitokat, még helyre lehet hozni, aztán meg nehogy késő legyen. –és igaza is volt, csak én túl bátortalan voltam ehhez, hogy beszélgetést kezdeményezzek a problémákról

-Rendben, megpróbálom. –nem volt más választásom.

-Ez a beszéd, kicsim! –adott egy puszit a fejemre, nekem még legalább kellett negyed óra, mire összeszedem magam. Felmentem a szobámba és átöltöztem, mivel elhatároztam, hogy ma este elcsábítom Harryt. Egy rövid pólót vettem fel, mert imádja, hogyha kivillan a hasam a pólóm alól, többször tett már rá pozitív megjegyzést, miszerint szerinte nagyon vonzó és szexi. Hát megteszem a kedvéért, bár én nagyon utáltam, mert úgy éreztem közben, mindenem kilátszik. Ezt a szégyenlőségemnek köszönhettem, amit azóta sem sikerült legyőznöm, bár az első alkalom óta egy kicsivel lazább vagyok. Felvettem a kabátom, aztán elköszöntem anyától, mivel lassan már este hat óra, Harry lassan otthon lesz. Vittem kaját, hogy legyen mit vacsoráznia, s majd felhívtam telefonon.

-Mi van? –szólt bele hűvösen és barátságtalanul, ami egy cseppet sem tetszett, azonban én kedvesebb hangnemben beszéltem.

-Ugye hazajössz ma? Meglepetéssel készültem. –mondtam lelkesen.

-Aha, ma amúgy is otthon aludtam volna. –hangja elhalkult, nagyon furcsa volt, mintha ivott volna, de reménykedtem benne, hogy csak a fáradtságtól ilyen, azonban belül tudtam, hogy mi az igazság. Miután letettem a telefont, gyorsan ledobtam magamról a kabátot, a vacsorát a hűtőbe tettem, utána rohantam fel a szobába, a szekrényből kivettem az illatos gyertyákat, amiket már nagyon rég használtunk szeretkezésünk céljából. Meggyújtottam párat, kitettem sorba a padlón, utána felfeküdtem az ágyra, aztán felhajtottam a pólómat egy kicsit úgy, hogy a köldököm még ne látszódjon. Pihentem egy kicsit, majd egyszer csak nyílt a bejárati ajtó, ami azt jelentette, hogy Harry megérkezett, innentől kezdve csak reménykedtem, hogy első útja a szobába vezessen. Így is történt, mert lassan lenyomódott a kilincs, én megy egyre jobban izgultam, hogy vajon mit fog hozzám szólni.

-Jó estét! –köszöntem rá mosolyogva, ő meg csak üres tekintettel nézett rám, s miközben körülnézett a szobában, szája o alakot vett fel.

-Tetszem neked? –kérdeztem csábító mosollyal, majd kacsintottam egyet. Közeledett felém, de járása nem volt magabiztos a szédelgése miatt, egyből arra következtettem, hogy ivott, ami kissé zavart, de próbáltam félretenni és csak átadni magam az alkalomnak, persze csak, ha megtörténik az, amit szeretnék. 

12. rész - December 24

Louis szemszöge

Feszengtem ma szinte egésznap, ugyanis ma kell Harrynek választ adnom, hogy járok-e vele vagy sem, vagyis, hogy leszek-e a barátja. Szívem szerint azonnal belementem volna, azonban mégsem volt olyan könnyű ez a helyzet, hát más lenne, ha egy lányról lenne szó, de a másság nagyon nehéz a mai világban, ugyanis nem elég fejlett a társadalom ahhoz, hogy természetesnek vegyék, hanem sokan elítélik ezt, illetve furcsán néznek egy meleg párra. Meglepetéssel is készültem neki: sütöttem almás pitét, kissé görcsösen, mert attól tartottam, hogy talán nem fog neki ízleni, s éreztem is, hogy nem lett tökéletes, ugyanis túl sok cukrot tettem bele. De sebaj, mert így is ízlett neki, meg is dicsért, mert ahhoz képest, hogy ez volt az első próbálkozásom, egész jó lett. Mégsem voltam rá annyira büszke.

-Egy fontos dolgot kell kérdeznem. –kezdett bele Harry, és már tudom is, hogy mit akar, nem úszhatom meg ezt, meg kell neki mondani, hogyan döntöttem. Tudom, ez nagyon nehéz, de túl kell esni rajta.

-Akkor leszel a barátom? –kérdezte, miközben szembe állt velem, majd a vállaimra helyezte a kezét, s mélyen a szemeibe nézett zöld tekintetével, amiben szinte el is vesztem. Hogyan is mondtattam volna neki nemet?

-Igen. –jelentettem ki halkan, majd hirtelen megcsókoltam, nem vártam meg a reakcióját, de véleményem szerint ugyanezt tette volna ő is. Reménykedtem benne, hogy senki sem figyel minket, mert lesülne a bőr a képemről. Azonban volt egy kikötésem, s ezt tudattam is Harryvel.

-Lenne egy nagyon nagy kérésem. –kezdtem bele, ő meg kíváncsian figyelt, várta, hogy mondjam. –Szóval az, hogy ne teregessük ki a kapcsolatunkat, hanem ez kizárólag a mi magánéletünk legyen, nem kell nagyközönség előtt csókolózni, illetve simogatni egymást, meg ilyeneket. Csak kizárólag kettesben. –igaz, nagy kérésnek tűnt, de ha igazán szeret, akkor megért engem és beleegyezik. Így is történt.

-Ez természetes, kicsi Louis! Megértem, hogy te nem szeretnéd kiteregetni a magánéleted, s én ezt tiszteletben tartom. –mondta, majd szorosan magához ölelt. Nagyon meghatódtam azon, hogy kicsi Louisnak hívott, könnyek csordultak ki a szemem sarkából, amit igyekeztem a pólómmal letörölni.

-Te sírsz? –kérdezte meglepetten.

-Igen, csak a boldogságtól, hisz ez az első párkapcsolatom. Tudom, hogy szánalmas vagyok, hogy ennyi idősen ez az első, de akkor is. Nem hittem volna, hogy ez valaha meg fog történni, már olyan reménytelennek tűnt. De neked köszönhetően meg is tudtam változni, és már teljesen máshogy állok a dolgokhoz, mint előtte. Nagyon szeretlek, és nem akarlak elveszíteni. –most biztos valami hülye nyálgépnek tart, de ezt akkor sem tudtam magamban tartani, muszáj volt valakinek elmondanom az érzéseimet. Fülig ért a szája és áradt belőle a boldogság, látszott rajta, hogy boldoggá teszem őt, akárcsak a jelenlétemmel is.

Harry szemszöge

Most már hivatalosan is kijelenthetem, hogy van barátom, azonban Louis kedvéért nem teregethettem ki és azt kellett mondanom, hogy barátságon kívül semmi sincs közöttünk. Azt hinné az ember, hogy szégyell engem, de nem így volt, ő csak az elítéléstől félt, számított neki a külvilág véleménye. Tiszteletben tartottam a döntését, és ez 2010. október 12-én történt.

2010. december 24.

Eltelt két hónap, amióta összejöttünk, s ennél jobb kapcsolatot nem is kívánhattam volna. Egyik exem sem ért fel Louishoz, mivel ő volt a legcsodálatosabb teremtés az egész világon és boldogsággal töltött el, hogy az enyém lehet. Nem bírtam volna ki, ha elveszítem, ezért minden kívánságát igyekszem teljesíteni, és tiszteletben tartom a kéréseit, s ez kölcsönös, mert ő is így tesz. Persze a mai napot sem felejtettem el, ugyanis nem csak, hogy szenteste van, de ezen kívül még Louis szülinapja is, ami rendkívül fontos az életemben. Igaz, hogy csak most ünneplem meg vele először, de ezentúl ez minden évben így lesz. Amúgy is vettem volna neki ajándékot, de most, hogy megtudtam, hogy szülinapja van, ezért dupla ajándékot érdemel: egyiket karácsonyra, a másikat meg a születése évfordulójára kapja. Nem szerettem volna nagydolgot venni neki, ugyanis nem az érték a fontos, hanem az, hogy szívből jöjjön, egy kapcsolatban ez az egyik legfontosabb feltétele az őszinteség és a bizalom mellett. Elmentem a helyi bevásárlóközpontba, siettem is rendesen, ugyanis a mai napon hamar bezárnak az üzletek. Mikor beléptem az említett helyiségbe, láttam, ahogy az emberek egymás hegyén-hátán próbálnak mászkálni, de valahogy elég nehezen ment nekik a tömeg miatt. Akár a heringek. Kissé elrettentett ez a látvány, nem hittem volna, hogy mindenki az utolsó napra halogatja a vásárlást. Mivel tisztában voltam vele, hogy hatalmas lehet a sor, s innen csak órák múlva jutok csak ki, továbbálltam, s azt terveztem, hogy visszajövök zárás előtt egy órával, addigra már bizonyára csökken az emberek száma. Addig ellátogattam egy cukrászdába, mert én hülye elfelejtettem rendelni tortát és reménykedtem benne, hogy kapok egyet készen.

-Jó napot! –köszöntem, miközben beléptem, s a fűtött helyiségben lerántottam magamról a sapkámat. Kissé összekócolta göndör fürtjeimet, de ez most nem zavart.

-Jó napot! Mit adhatok? –köszönt vissza a pultos hölgy.

-Lehet kapni készen születésnapi tortát? –kérdeztem.

-Persze, de csak azok vannak, amiket ott lát. –mutatott a tortapult felé, ekkor odasétáltam és szemügyre vettem a csodálatos készítményeket. Egyik szebb volt, mint a másik. Elgondolkodtam azon, hogy vajon Louisnak melyik tetszett, s végül egy feketeerdő torta mellett tettem le a voksom. A hölgy betette egy dobozba, aztán kifizettem, majd távoztam. Hazamentem, hogy betegyem a hűtőbe, aztán indultam a bevásárlóközpont felé ismét, jó volt látni, hogy már jóval kevesebben vannak, de az időm is ugyanolyan kevés, hogy egy jó ajándékot válasszak neki, illetve kettőt. Bementem több üzletbe is körülnézni, de döntésképtelen voltam, közben folyamatosan az órámat lestem, nehogy bezárjon még a választásom előtt.

Végül vettem neki egy bögrét, ami a nevével volt ellátva, mondjuk, ezt kapja karácsonyra, a másik meg egy feliratos törölköző volt, amihez járt egy plüssmaci is, ami egy szívecskét tartott a kezében, úgy véltem, tökéletes lesz szülinapi ajándéknak. Vettem hozzá csomagolópapírt is, majd távoztam. Elmentem egy étterembe asztalt foglalni kettőnknek, utána haza. Feldíszítettem a házat, felállítottam a karácsonyfát. Ez lesz az első karácsonyom a szüleim nélkül, s elég nehezen egyeztek bele, de tudták, hogy nekem Louis mindennél fontosabb.

Eltelt néhány óra, már kezdett sötétedni, azonban még mindig csak négyet mutatott az óra, már türelmetlen voltam. Járkáltam fel-alá a lakásban, s folyamatosan az órára néztem, egyszerűen nem akart telni az idő, vagy csak nagyon lassan. Izgatottságomban nem igazán tudtam magammal mit kezdeni, időnként leültem a kanapéra, ha meg épp nem ültem, akkor meg járkáltam. Nem volt egy izgalmas program, az egyszer biztos. Megcsörrent a telefonom, rohantam is felvenni, mert az asztalon hagytam a készüléket. Izgatottan beleszóltam, mert a kijelzőn Louis képét mutatta.

-Boldog karácsonyt kívánok neked, szerelmem! –szólt bele édesen a telefonba, majdnem elolvadtam cuki kis vékonyka hangjától, automatikusan mosolyra állt a szám, szinte már vigyorogtam.

-Neked is szívem, de elfelejtetted, hogy a ma estét együtt töltjük? –kérdeztem lágy hangon, mert egy ilyen angyalkával csak így lehet beszélni.

-Dehogyis, már nagyon várom a hat órát, hogy találkozhassunk. –mondta, aztán elköszöntünk egymástól.

Louis szemszöge

Anya beleegyezett abba, hogy az estét Harryvel töltsem, ugyanis tudja, hogy mennyire szeretem, s meg is értette. Harry azt mondta, hogy meglepetéssel készült nekem, ami miatt már nagyon izgatott voltam. A mai napon elmentem ajándékot venni neki, de döntésképtelen voltam, ugyanis nekem sosem volt párkapcsolatom és teljesen tanácstalannak éreztem magam. Végül egy faliszőnyeget vettem neki, amin karácsonyi táj volt, magam sem tudtam, hogy miért pont ezt, egyszerűen megtetszett. Kicsit nagy volt, ezért valamivel nehezebb is volt hazavinnem, mivel gyalogoltam.

Kicsit elaludhattam, mert a csengetésre ébredtem fel, s mikor ránéztem a telefonom képernyőjére, már este hatot mutatott az idő. Szinte még félálomban volt, amikor kipattantam az ágyból, mert tudtam nagyon jól, hogy Harry volt az, s azt várja, hogy azonnal indulhassunk is, azonban ez teljesen lehetetlen volt, mert teljesen szét voltam csúszva. A hajam összevissza állt, a pólóm felcsúszott, a nadrágom ki volt kapcsolva és még lehetne sorolni. Mire elkezdtem volna készülődni, lenyomódott a kilincs, s Harry be is lépett rajta, aztán elnevette magát a látványom miatt.

-De cuki vagy! –tette a tenyerét a szája elé és diszkréten nevetett csak, én is elmosolyodtam.

-Most ébredtem fel. –válaszoltam neki vigyorogva, majd viccből hozzávágtam a párnámat. Ő visszaadta, aztán hátulról a derekamnál fogva megfogott, majd magához szorított, a kezét bedugta a pólóm alá és a hasamon pihentette. Megfordított, hogy megcsókolhasson, kicsit hosszúra sikeredett, azonban le kellett állítanom, mert akkor soha nem tudok elkészülődni.

-Bocsi, készülődnöm kell, mert soha sem fogunk elindulni. –mondtam, miközben zavarban voltam, fülig pirulhattam.

-Úgy imádom, amikor elpirulsz. –mondta, s ez csak jobban rásegített arra, hogy minél pirosabb legyen a fejem.

-Na jó, hagyd abba. Összeszedem magam, aztán indulhatunk. –mondtam, miközben kiszabadítottam magam a karjai közül, természetesen engedte, mivel leginkább az ő ötlete volt, hogy töltsük házon kívül a szentestét. A kérésemre elhagyta a szobát, én addig átöltöztem, illetve megfésülködtem, aztán indulhattunk is. Elköszöntem anyától, majd kiléptünk az ajtón, ekkor Harry szorosan megfogta a kezem, és semmi pénzért nem engedett volna el. Láttam a szemeiben a boldogságot, s én ugyanígy éreztem. Soha nem akartam őt elveszíteni, mert nélküle üresnek érezném magam. 

11. rész - Sorsdöntő kérdés

Gyerekek, itt az új rész, köszönöm az új feliratkozót, ezért már 51 feliratkozó van. Nem fosom a szót, nem tudom mennyien fogjátok elolvasni, de nyilván nem kötelezek senkit, hogy hagyjon maga után nyomot, illetve visszajelezzen. Jó olvasást kívánok annak, aki még velem tart és elolvassa ezt a részt is.

Louis szemszöge

Valaki csöngetett, anya nyitott ajtót, de igazából nem is izgatott, hogy ki lehet az, ugyanis engem úgysem keres senki. Folytatom a szokásos bezárkózós életemet, azonban csak a ruhatáram cserélődött le. Úgy gondoltam, így lesz a legjobb, mert nem kell többet csalódnom és senki miatt szenvedni, ahogy most én is teszem Harry hiánya miatt, de bele kellett törődnöm, hogy csak egy kis lúzer vagyok hozzá képest, ezért se keres engem. Anya rontott be a szobámba, miközben a kedvenc könyvemet olvastam az ágyban.

-Louis, Harry keres téged. –mondta kedvesen, nekem meg leesett az állam a csodálkozástól. Pont rá gondoltam, s ekkor toppan be újra az életembe, eddig csak álmodoztam róla, de beteljesült, amiről szinte már le is mondtam. Ledobtam magamról a takarót, a könyvet becsuktam, majd az éjjeliszekrényre helyeztem, aztán kirohantam mezítláb az ajtó elő, s mikor megláttam, a nyakába borultam. Bizonyára meglepődhetett, mi se köszönés, se üdvözlés és semmi ilyesmi, de nem sokkal később viszonyozta is az ölelésem.

-Annyira boldog vagyok, hogy eljöttél. –mondtam a fülébe.

-Én úgy szintén, hogy így fogadtál. Komolyan féltem a reakciódtól, de kockáztatnom kellett. –mondta mélyen a szemembe nézve, kicsattant a boldogságtól hozzám hasonlóan.

-Én meg azt hittem, hogy már el is felejtettél és soha többé nem keresel fel. –vallottam be az igazat.

-Dehogyis, te buta. Nem mertem, ennyi volt az egész. De végül összeszedtem magam és itt vagyok. –közölte fülig érő mosollyal, közben megveregette a vállam szeretete jeléül.

-Megnyugodtam. –mondtam, aztán összekócolt, majd kinevetett, persze csak viccből.

-Nem is hívsz be? –kérdezte felháborodva, de természetesen ezt is elviccelte.

-Dehogynem, te kis buta. Érezd magad otthon. –beinvitáltam.

Ledobtuk magunkat a kanapéra, lassan anya is elvonult, hagyott minket, hogy kettesben lehessünk, illetve, hogy megbeszéljük egymás között a dolgokat. Egy darabig ültünk csendben egymás mellett, én a szőnyeget bámultam, majd egyszer csak Harry a kezét a combomra helyezte, ezért odafordítottam a fejem, hogy tudjam, mire készül.

-Olvastad a levelem, gondolom. –törte meg a csöndet, aminek nagyon örültem, mert szinte már kínos volt és nem mertem megszólalni, mert féltem, hogy esetleg rosszat mondok.

-Igen. –válaszoltam halkan lehajtott fejjel.

-Sikerült rendbe tenned a lelked?

-Igen és a családom elfogadott és ez a lényeg. –odabújtam hozzá, most ez esett jól, egy kis szeretet. Végre érzem, hogy valaki őszintén szeret.

-Ennek örülök. Leszel a barátom? –nézett mélyen a szemeimbe, én kissé ledöbbentem ezen a kérdésen, hirtelen levegőt sem kaptam, nem hogy még válaszoljak. –Nem muszáj rögtön válaszolnod. –tette hozzá, ekkor meg is könnyebbültem, valóban szükségem volt gondolkodási időre.

-Köszönöm. –mondtam halkan, aztán a vállára döntöttem a fejemet és lehunytam a szemem. Nem sokkal később egy ölelést éreztem a nyakamon, ijedtemben kissé összerezzentem, de viszonylag hamar kapcsoltam, hogy ez csak Harry és nem akar megfojtani senki sem. Megnyugodtam és a kezére helyeztem a sajátom.

-Jól vagy? –puszilt bele a hajamba, s bólogattam.

Harry szemszöge

Nagy kő esett le a szívemről, amikor Louis örült nekem, illetve beengedett a lakásában. Elöntött a boldogság, amikor nagyon közel éreztem magam, s egy kanapén ültünk egymásnak préselődve. A vállamra hajtotta a fejét, ekkor különösen kirázott a hideg, belepusziltam a hajába, aztán beletúrtam. Egy darabig ebben a pózban voltunk, majd tizenöt perc után azt veszem észre, hogy Louis elaludt, ekkor végigsimítottam az arcát, öröm volt így nézni őt, annyira édesen szundított, akár egy kismacska. Én is hátradöntöttem a fejem, lehunytam a szemeit és álomba merültem. Nem tudom mennyi ideje aludhattunk már, de egy ajtócsapkodásra riadtam fel, s oda is néztem. Ekkor tudatosult bennem, hogy a huzat volt a tettes, erre Louis is felébredt.

-Mi történt? –kérdezte kómásan, ahogy elnéztem, hirtelen azt sem tudta, hogy hol van, mi történik, milyen nap van, illetve hány óra.

-Semmi, csak a huzat becsapta az ajtót, ne ijedj meg. –öleltem magamhoz, de ő már fel akart kelni, azonban nem ment neki azonnal. Nyújtózott egyet, aztán elbambult egy kicsit.

-Ideje kelni. –jelentettem ki, aztán fel is pattantam a kanapéról. Nem sokkal később ő is követett engem, aztán észrevettem, hogy jobboldalt kicsit elaludta a haját, ezért felállt neki. Nevetésben törtem ki, miközben őt lestem, azonban nem értette a reakciómat. Végigmérte magát, majd így szólt.

-Ilyen vicces vagyok? –csodálkozva kérdezte, én meg csak folytattam a hahotázást.

-Nézz a tükörbe és megtudod. –mondtam neki még mindig nevetve. Ekkor felállt és beállt a tükör elé.

-Basszus, a hajam. –kiáltott fel, én meg már fulladoztam szó szerint. Megpróbáltam magam leállítani, mert ennek akár rossz vége is lehet.

Hetek teltek el, amióta váratlanul meglátogattam Louist, s azóta sem adott választ, hogy szeretne-e a barátom lenni, gondolkodási időt kér, én meg nem szerettem volna megsürgetni. Azonban belül igenis türelmetlen voltam, féltem az esetleges elutasítástól, mégis éreztem, hogy igent fog mondani, ugyanis látszik rajta, hogy szeret és odavan értem, csak még bizonytalan nagyon. Ahogy elnézem rajta, fontos számára a külvilág véleménye, s most, hogy sikerült megváltoznia, nagyon is be akar illeszkedni a többiek közé. Hiába mondom neki, hogy legyen önmaga, mert annál jobban nem is tehetne saját magával, arra az volt a válasz, hogy régen olyan volt, csak akkor senki sem fogadta el. Most meg mindenkinek meg akar felelni és félek, hogy ebbe belebetegszik. Előző nap kicsit megsürgettem, ekkor azt mondta, hogy mára ad választ, ezért ma reggel kicsit korábban keltem a kelleténél. Igen, az izgatottság miatt nem tudtam tovább aludni, feleslegesnek tartottam fetrengeni, ezért felhívtam Louist, hogy nem baj, ha kicsit korábban érek oda a megbeszéltnél. Persze, hogy beleegyezett, ezért reggeli után indultam is. Amúgy közbe hazamentem, mivel nem ugyanabban a városban élünk, de tegnap eljöttem és az egyik barátomnál szálltam meg.

-Szia, Louis! –köszöntem neki, ő pedig beengedett a házába. Besétáltunk, s mikor beléptem, ekkor süti illat csapta meg az orromat. –Hmmm…mi ez a jó illat? –kérdeztem rá, miközben nagyokat szippantottam be a levegőből.

-Meglepetéssel készültem neked. –mondta vigyorogva, majd bement a konyhába. Ki is találom: süteményt sütött nekem, amire már nagyon kíváncsi voltam. Nem sokára egy nagy tányér süteménnyel jelent meg, ha jól látom, ez almás pite.

-Még forró. –mondta, aztán a földre nézte és elpirult. Elnevette magát. Én vettem belőle egyet, majd a számhoz emeltem, hogy beleharapjak egyet, azonban előtte meg kellett fújnom. Valóban ebben a pillanatban emelhette ki a sütőből.

-Na, milyen? –kérdezte izgatottan, láttam rajta, hogy számít neki az én véleményem, ezért biztosan mindent beleadott. Ejtettem egy harapást a kezemben lévő süteménybe, majd szólásra nyitottam a számat.

-Isteni! –kiáltottam, azonban már nem mertem teljesen őszinte véleményt mondani róla, ugyanis nagyon édes volt.

-Köszönöm! Teljesen egyedül csináltam. –büszkélkedett.

-Nagyon ügyes vagy. –simogattam meg a fejét, s ez látszólag nagyon jól esett neki, hozzám bújt, akár egy kiscica, én meg magamhoz öleltem és folyatattam a süteményevést.

-Te nem eszel belőle? –kérdeztem rá, miközben a tálra tekintettem.

-De. Miért ne? Legalább megtudom, hogy mire vagyok képes. –mondta nevetve, majd elvett egyet és beleharapott. Figyeltem az arcát, mert kíváncsi voltam a reakciójára.

-Túl sok a cukor. –ismerte el.

-Akartam pedig mondani. –szólaltam meg. –Csak nem akartam elvenni a kedved. –fejeztem be a mondandómat.

-Pedig a legfontosabb az őszinteség. Legközelebb akkor kevesebb cukrot kell beletennem. –elnevette magát, de közben láttam rajta, hogy olyan vörös a feje, mint a ráknak, pedig semmi oka nem volt rá.

-Ennyire zavarba jöttél? –kérdeztem mosolyogva, miközben beletúrtam a hajába, ezzel kicsit összekócolva őt. Természetesen hagyta, sőt élvezte is, hogy ezt teszem vele.

-Nem is jöttem zavarba! –olyan volt, mint egy kisgyerek, azért automatikusan is mosolyra állt a szám és vigyorognom kellett. Istenem, olyan aranyos, amikor a társaságomban van, ezért késztetést éreztem, hogy folyamatosan babusgassam.

-Te kis cuki! –nyomtam egy cuppanós puszit az arcára, ekkor összehúzta a vállait, én meg csak jobban magamhoz szorítottam.

-Ne csináld már! –kérte elfojtott hangon, muszáj volt még vele egy kicsit még cicáznom, ki tud egy ilyen kis drágaságnak ellenállni.

-Miért ne? –még jobban összekócoltam szegényt, igazán ráfért volna már egy fésülködés. –Menj és fésülködj meg, mert komolyan el kell beszélgetnünk. –utasítottam, a mosoly egy másodperc alatt eltűnt az arcomról és nagyon komolyan néztem rá. Ő is ugyanúgy tett, de láttam a szemeiben az ijedséget, pedig nem ezt akartam elérni. Bizonyára tudja, miről van szó, ugyanis ma kell választ adnia és biztos voltam benne, hogy nem felejtette el. Remélem, hogy nem fog visszautasítani, ugyanis nem azt adja tudtomra, hogy nem kíváncsi rám és takarodjak, hanem pont az ellenkezőjét. Elment a fürdőszobába, megfésülködött, aztán normális frizurával tért vissza a nappaliba.

-Akkor térjünk a lényegre, Louis! –fogtam meg a vállait és szembe állítottam magammal. –Leszel a barátom? –néztem mélyen kék szemeibe.

10. rész - Meglepetés

Sok idő után meghoztam az új részt. Eleinte úgy voltam vele, hogy abbahagyom, mert senkit sem érdekel, de lehatároztam magam, hogy nem foglalkozom a csicskákkal mivel csak magamnak írok. Nem jön egy komment se és egy db pipa se? KURVÁRA LESZAROM ÉN MAGAMNAK ÍROK ÉS KÉSZ ÉS NEM AZÉRT, HOGY LEGYEN 100 KOMMENTEM ÉS AZ SE ÉRDEKEL, HA SENKIT SEM ÉRDEKELNEK A BLOGJAIM, ÉN AKKOR IS ÍRNI FOGOM. ÉRTVE VAGYOK? HIÁBA AKARJÁTOK AZT HOGY HAGYJAM ABBA MERT UTÁLTOK, NEM FOG SIKERÜLNI, NEM ADOM MEG NEKTEK EZT AZ ÖRÖMÖT ÉS A TÖBBI MÁR NEM ÉRDEKEL. 

Mondanám, hogy jó olvasást, de tudom, hogy sokan utáltok, s emiatt el se olvassátok. Ja és köszönöm a +2 feliratkozót, ezért már 50 feliratkozó van. Emiatt reménykedem abban, hogy lesz aki elolvassa és hagy maga után nyomot. 

Louis szemszöge

Amikor megérkeztünk, anya kiürítette a postaládát, aztán egy levelet a kezembe nyomott, ami azt jelentette, hogy nekem címezték. Nem értettem, mégis ki az, aki kíváncsi itt rám és levelet ír nekem, s mikor eljutottam odáig, hogy megnézzem a feladót, akkor tudatosult bennem, hogy nincs odaírva, vagyis nem akarja felfedni a kilétét. Még jobban kíváncsivá tett, késztetést éreztem, hogy széttépjem a borítékot, azonban meg kellett várnom, amíg beérünk, mert anya arra tanított, hogy csak bent szabad felbontani a leveleket. A nappaliban eldobtam a táskámat, s azonnal feltéptem a borítékot, majd szétnyitottam a lapot.

„Szia, Louis! Nehogy azt hidd, hogy megszabadultál tőlem, ugyanis imádlak, és tudom, hogy te is így érzel irántam. Pontosan tudom, mi zajlik le benned, mert pár éve én is pont ugyanezt éltem át, amit most te. Szégyelltem magam, amiért a fiúkhoz vonzódom és elakartam fojtani magamban, miközben lányokat erőltettem magamra. Szerettek engem, azonban kínszenvedés volt velük lenni, kényszernek éreztem, s legszívesebben elsüllyedtem volna a föld alá. Hónapokig szenvedtem, sőt majdnem egy évig, szörnyű napokat éltem meg, senkinek sem mertem erről beszélni, mert féltem, hogy elítélnek, megbélyegeznek, illetve attól, hogy kitagad a családom. Látták rajtam, hogy valami nyomja a lelkem, de még harapófogóval sem tudták volna kihúzni belőlem. Végül megtörtem, és nem bírtam magamban tartani, vettem a bátorságot és anyával megbeszéltem a dolgokat. Végig remegett minden porcikám, miközben minden érzésemről beszámoltam neki, de nagyon megértő volt és sajnálta, hogy ilyen szenvedést okozott ez nekem, illetve, hogy elfojtottam magamba. A családom elfogadott, bár volt pár barátom, akik cserben hagytak, de elkönyveltem magamnak, hogy ők sosem voltak igaz barátok. Az igaz barátok azok, akik mindig melletted állnak és támogatnak, történjen jó vagy akár rossz dolog. Azért is írtam neked ezt a levelet, hogy megkönnyítsem a dolgod, beszélj valakivel, akiben megbízom, és hidd el, megfogsz könnyebbülni. Ha a családod mégis kitagadna, akkor hozzám bármikor fordulhatsz, én melletted leszek mindenben, rám számíthatsz! Tudom, nagyon nehéz ez, de meg kell küzdened vele, különben egész életedben szenvedni fogsz, s gondolom, nem akarod azt, te is megérdemled a boldogságot, jogodban áll neked is boldognak lenni, tehát kitartást.

                                                                                                                        Harry”

Nagyon meghatott a levele, elsírtam magam, azonban nem akartam, hogy bárki is észrevegye. Letettem a papírt az asztalra, de előtte visszatettem a borítékba, aztán elvonultam a szobámba egy kicsit szenvedni. Rengeteget sírtam, egyszerűen nem találtam a helyemet, egy nagy senkinek éreztem magam, aki meg akar halni, azonban az öngyilkossághoz nem volt bátorságom. Elhatároztam, hogy megfogadom Harry tanácsait, beszélni fogok anyával és elmondok neki mindent, elsősorban azt, hogy szerelmes vagyok Harrybe és már le is feküdtem vele, meg azt, hogy ő volt nekem az első, bár semmire sem emlékszem belőle. Összeszedtem magam, majd felálltam, aztán az ajtó felé vettem az irányt, s mikor már majdnem ott voltam, akkor nyílt ki. Mivel befele nyílik, ezért majdnem fejbevágott vele az illető, aki nem más volt, mint anya, kezében egy papírt tartott.

-A frászt hoztad rám, anya! Amúgy is beszélni akartam veled valami nagyon fontos dologról.  –mondtam félénken.

-Nekem is beszédem van veled. Nagyon fontos dologról lenne szó, tehát most meghallgatsz. –közölte szigorúan, miközben a papírra mutogatott, ezért már tudtam, hogy a tartalmáról lesz szó és kapizsgálja, hogy mi nyomja a lelkem már hetek óta. Nagyszerű, mert így talán könnyebb lesz róla beszélni.

-Oké. Látom, megtaláltad Harry levelét, amit véletlenül a nappaliban hagytam. –lehajtottam a fejem, közben a szőnyeget bámultam. Kínos csend következett, arra vártam, hogy anya törje meg, ami meg is történt, ezért kicsit megkönnyebbültem.

-Miért nem mondtad el? Annyira sejtettem, hogy többet érzel Harry iránt, de mégsem akartam felhozni, mert féltem, hogy talán tévedek, és akkor rosszul esne neked. –mondta, s eléggé meg is lepett ezzel a mondatával. Ránéztem, de semmit sem tudtam ehhez hozzáfűzni, annyira le voltam blokkolva.

-Most ki fogsz tagadni? –kérdeztem halkan és remegve, majdnem elsírtam magam, de nagy nehezen visszafojtottam, megpróbáltam úgy, hogy anya ezt ne vegye észre, egyelőre sikerült is.

-Hogy gondolod ezt? Akármilyen is vagy, én mindig szeretni foglak és melletted fogok állni. –átölelt szorosan, s én meg elsírtam magam.

Eltelt egy hét és már sokkal jobban éreztem magam, amiért már anya is tud róla, sőt a családom többi tagja is, barátaim viszont nincsenek, ezért miattuk nem kell aggódnom. Mindig Harryre gondoltam, a telefonszámán kívül más elérhetősége nem volt meg nekem, sokszor éreztem késztetést arra, hogy felhívjam, de valahogy nem volt hozzá bátorságom, pedig bátorított, hogy nyugodtan felkereshetem őt akkor is, ha baj van. Bár az már nem volt, félig megoldódott a problémám. Sőt még a régimódi nagymamám is elfogadta, hiszen én vagyok az egyetlen unokája. Végül nem hívtam fel, de már kezdtem őrlődni a hiánya miatt.

Harry szemszöge

Egy hét telt el a levelem feladása óta, azóta már biztos, hogy megkapta, s el is olvasta. Direkt azért nem írtam rá a nevem, mint feladó, mert akkor meglett volna annak az esélye, hogy olvasatlanul a szemétbe vágja, ezt viszont nem szerettem volna, emiatt szinte biztos voltam benne, hogy elolvasta. Szeret engem, s ezt nem tudja titkolni, ugyanis Louis számomra olyan, mint egy nyitott könyv, a legkisebb apróság is meglátszik rajta, hiába próbálja titkolni. Hát ő ilyen, emiatt kissé könnyű kiismerni és ez az előnyömre válhat, persze ezt nem rosszindulatból mondom. Többször is elgondolkoztam azon, hogy felhívom, de nem volt bátorságom hozzá, illetve legjobbnak láttam, ha adok neki egy kis időt, mire feldolgozza ezt az egészet, és végre elfogadja saját magát, utána meg boldogan élhetünk együtt, mert onnantól kezdve minket senki és semmi sem választhat majd el.

Eltelt két hónap, s beköszöntött az ősz. Louis felől semmit sem hallottam, nem kerestem fel, és ő sem engem. Kezdtem bizonytalan lenni, talán már nem érdeklem őt és hallani sem akar felőle, bizonyára megtalálta valaki más személyében a boldogságot. Mikor erre gondoltam, összeszorult a szívem és sírni lett volna a kedvem, de olyankor rögtön eltereltem a figyelmem valami másra. Azóta megismertem Liam egyik haverját, Zaynt, jó sokat buliztunk vele is, befogadtuk a bandába, szerencsére jól érezte magát velünk és viszonylag hamar be is illeszkedett.

-Szerintetek mi lehet Louissal? –törtem meg a csendet a haveri társaságban, épp Liaméknál voltunk és azon gondolkoztunk, hogy milyen filmet nézzünk meg, azonban egy idő után beállt a csend, mivel nem tudtunk megegyezni. A többiek értetlenül néztek rám, ugyanis a fél társaság már nem is biztos, hogy emlékszik rá.

-Ez most hogy jött ide? –kérdezte Liam, s kissé mérgesen nézett rám.

-Most mi a baj? Én még mindig nem felejtettem el. –mondtam csillogó szemekkel, a remény még élt bennem.

-De ő már igen. –mondta határozottan, s ez nagyon nem tetszett nekem.

-Miből gondolod? Csak szenved.

-Már rég felhívott volna és mivel te se kerested őt, azt hiszi, hogy már nem foglalkozol vele, ezért annyiban hagyja. –lehet benne igazság, fel kellett volna hívnom, de már késő. Mi lesz, ha elutasít? Mi van, ha már emlékszik rám, ha mégis, akkor csak megjátssza azt? Ezek miatt nem mertem felkeresni, de nem halogathatom tovább, mert annál rosszabb lesz csak. Sürgősen meg kell tennem.

Este, mikor hazamentem, egészvégig ezen gondolkoztam, miközben a telefonomat a kezemben tartottam. Innentől kezdve már semmi sem terelte el a figyelmem, mert egyszerűen képtelen voltam bármi másra is koncentrálni. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy meglátogatom személyesen minden szó nélkül, s viszek ajándékot is. Tudtam már a címét, a telefonszáma alapján már rég kiderítettem, különben a levelet sem tudtam volna neki elküldeni. Írtam a haveroknak, hogy holnap nem érek rá, mert van egy pár elintézni valóm, konkrétat nem mondtam nekik, nem biztos, hogy jó néven vennék, hogy Louis miatt nem veszek részt a programokon. Megnéztem mikor megy Doncasterbe vonat, mivel Louis ott él, aztán kikapcsoltam a gépet és elmentem aludni, mert a reggel kilenckor indulóval terveztem elmenni, tehát korán kell kelnem. Nyolckor sikerült is elindulnom, körülbelül egy fél óra, mire kiérek a pályaudvarra. Megvettem a jegyet, és mivel már bent állt a vonatom, fel is szálltam rá, elfoglaltam egy helyet, aztán elővettem a telefonomat, bedugtam a fülesem, majd elmerengtem a gondolataimban.

Amikor megérkeztem, egy boltot kerestem, ahol megfelelő ajándékot tudok beszerezni Louis számára, ennyit biztosan megérdemel, főleg, ha még meg is lepem őt a személyemmel. Nem tudom, mit fog hozzám szólni, de meg kellett kockáztatnom, különben sosem tudom meg az igazat. Egy plüssmacit vettem neki, ami a kezében egy szívecskét tartott, benne ez a felirat volt látható: „I Love You!”

Megkértem az eladót, hogy csomagolja be egy szép csomagolóanyagba, megtette, de nekem kellett kiválasztanom, s természetesen egy szívecskés csomagolópapírra esett a választásom. Fizettem, majd elhagytam a boltot, aztán megkerestem Louis házát, viszonylag hamar sikerült is odatalálnom. Vettem egy nagy levegőt, mielőtt becsöngettem, nagy nehezen le is nyomtam, ami megszólalt odabent. Türelmetlenül vártam, majd az anyukája jött ki, nekem meg még hevesebben vert a szívem. Láttam az arcán a meglepettséget.

-Hát te? –már alig kapott levegőt.

-Louishoz jöttem. Láthatom? –kérdeztem félénken, miközben próbáltam egy nagy mosolyt ráerőltetni az arcomra. Féltem, hogy el fog küldeni, de szerencsére nem így lett.

-Megyek és szólok neki. –mondta kedvesen, ezután bement, hogy értesítse őt az ittlétemről. 

9. rész - A névtelen feladó

Itt is ugyanazt leírom, hogy bocsánatot kérek az egy hónapos szünet miatt. Nem hivatkozom az idő hiány miatt, mint a többség, mert az ócska kifogás. Igenis beismerem, hogy ihlethiányban szenvedtem, de igyekszem pótolni a hiányosságaimat. Sajnos azt látom, hogy egyre kevesebb az érdeklődő, új feliratkozó sincs. Tehát elgondolkodom azon, hogy esetleg bezárjam-e a blogot, mert nem látom értelmét, és nem ez az egyetlen blogom. Inkább azokba fektetném be az energiámat, amikre van kereslet. Sajnálom, de még gondolkodom rajta és megnézem mennyi a visszajelzés. Mikor megkérdeztem a szavazásban, mit csináljak a bloggal, fölényben voltak azok a szavazatok, amiben azt kértétek, hogy folytassam úgy, ahogy van, Győrrel együtt akár. Ahhoz képest kevés a visszajelzés nagyon és nagyon visszaesett az elejéhez képest. 

Jó olvasást!

Harry szemszöge

Lerángattam Louisról a pólóját gondolva, hogy innen már nincs menekvés, ugyanis hamarosan az enyém lesz és megtörténik az, amire mindig is vágytam. Kissé sokat ivott, tehát hagyta magát és az ösztönei után ment ő is, akárcsak én. Mi egymásnak lettünk teremtve és legbelül ezt ő is érzi. Megcsókoltam az ajkait, s ezt ő is viszonozta, érezni lehetett rajta, hogy élvezi a helyzetet, aminek nagyon örültem, ugyanis büszke voltam magamra, hogy leitattam, mivel az alkohol csak feloldja a gátlásokat. Most már pontosan tudom, hogy Louis is vonzódik hozzám. Ideje volt a nadrágjától is megszabadulni, gondoltam, hogy segíteni kell majd neki, tehát azzal kezdtem, hogy kigomboltam azt.

-Dobd csak le magadról. –súgtam a fülébe, ő meg hallgatott rám, ugyanis lassan már alsógatya sem volt rajta, ahogy rajtam sem. Kicsit feljebb csúsztunk az ágyon, a lepedőt is szétgyűrtük, mint ahogy az ágyneműt is. Belemarkoltam formás hátsójába, ő meg csak az ajkaimat harapdálta, hogy el is eredt a vérem, de egyáltalán nem zavart, amíg érzem a közelségét.

Louis szemszöge

Lassan kinyíltak a szemeim, ugyanis már éreztem, hogy reggel van, de meglepetésben volt részem, ugyanis egy darab ruha nem volt rajtam, ráadásul idegen helyen találtam magam. Az a gáz benne, hogy a takaró is lecsúszhatott rólam és fogalmam sincs mi történt az éjszaka. Most nagyon nagy bajban éreztem magam, gyorsan fel is ültem és eltakartam magam a lepedővel.

-Mi történt? –elkezdtem remegni, már a sírás kerülgetett, főleg, amikor megláttam Harryt magam mellett szintén hiányos öltözetben, de ő legalább el volt takarva az ágyneművel. Tehát megtörtént, aminek nem szabadott volna? Próbáltam magamban felidézni az elmúlt éjszaka emlékeit és csak kockák villantak be. Azt tudom, hogy sokat ittam, meg hogy csókolóztam valakivel, de ennél több nem ugrott be, pedig biztos voltam benne, hogy sokkal eseménydúsabban telt el az éjjel. Bepánikoltam, s felébresztettem Harryt, ki is nyitotta a szemeit.

-Most azonnal elmondod, hogy mi történt? –emeltem fel a hangom, ő meg csak meglepetten lesett engem és egy hang nem jött ki a torkán.

-Szólalj meg, tudom mit tettél velem. Mire volt ez jó? Ha? –elordítottam magam, ő meg szólásra nyitotta a száját, bár egy kicsit meg volt ijedve a reakcióm miatt.

-Mire gondolsz? Nagyon jól éreztük magunkat, nem mondhatod, hogy nem volt jó. –mondta, de ez engem csak még jobban felidegesített, mintha neki mindent szabadna, s ezzel a szavát szegte meg, ugyanis megígérte, hogy tiszteletben tart és csak barátok leszünk. Máris kihasználta a helyzetet és ez undorító dolog, ezt nem fogom annyiban hagyni.

-Tudod nagyon jól. Egyikünkön sincs ruha, tehát biztos, hogy lefeküdtünk, de nem gondoltam volna, hogy egy fiú lesz nekem az első. –ezzel hátat fordítottam magam és elsírtam magam, megalázva éreztem magam. Már nem vagyok szűz és nem gondoltam volna, hogy egy fiúval fogom elveszíteni, ráadásul semmire sem emlékszem belőle, arra sem, mi hogy történt és ez szörnyű érzés. Általában az első alkalom jól sikerül az embereknek, de én vagyok a kivétel, nagyon is szégyelltem magam emiatt.

-Most sírsz? –tette a vállaimra a kezét, de nem fordultam meg, inkább a kezeimmel eltakartam az arcom, legszívesebben elsüllyedtem volna a föld felszíne alá.

-Undorító féreg vagy, Harry! Hatalmasat csalódtam benned. Hogy fogom ezt feldolgozni? –ekkor hasra feküdtem és a párnába temettem az arcom, majd kieresztettem a gőzt, ami egy kicsit jobban is esett.

-Bocsáss meg, kérlek! Nem így akartam. Meg tudsz valaha bocsátani? –kérte bűnbánóan, de előbb gondolkodnia kéne, mielőtt cselekszik.

-Én nem így képzeltem el az első alkalmat, te elrontottad és én lánnyal akartam, nem fiúval. Megaláztál! –motyogtam sírva a párnába, nem tudom mennyit értett ebből, de nem is nagyon érdekelt.

-Kérlek, Louis, ne sírj már. Olyan rész téged így látni és biztosíthatlak róla, hogy nagyon jól érezted magad, az már más dolog, hogy nem emlékszel semmire.

Egy rakás szerencsétlennek éreztem magam, aki egy olyan dolog miatt sír, ami visszafordíthatatlan, na de akkor is csalódást éreztem, mert egy barát elvileg nem tesz ilyet. Felültem, aztán letörölgettem az arcomról a könnyeimet, kissé megkönnyebbülve éreztem magam.

-Megnyugodtál már? –kérdezte, aztán felém hajolt és adott a számra egy puszit, amire nem számítottam. Mielőtt el tudtam volna lökni magamtól, addigra már végzett is, én meg az ajkaimra helyeztem az ujjaimat és végig simítottam azt. Meg voltam lepve, bizsergést éreztem közben és ezt nem tudtam felfogni, hogyan is lehetett. Nehezen vallottam be magamnak is, de vágytam a csókjaira. Jézusom, miket hordok itt össze, hiszen ezt nem szabadna, nagy szégyen lenne, ha összejönnék egy fiúval. Ezt senki nem bocsátaná meg nekem, még én magamnak sem. A kérdésre csak bólogatással tudtam reagálni, s ekkor a nyakába ugrottam és szoroson magamhoz öleltem.

-Nyugodj meg, minden rendben lesz! –súgta a fülembe, én meg hittem neki, azonban mégsem bíztam meg benne és távozni akartam. Elengedtem, majd amilyen gyorsan csak tudtam, felkeltem az ágyról, a lepedőt természetesen magamon tartottam, összeszedtem a földről a ruháimat és bezárkóztam a fürdőszobába. Lezuhanyoztam, felöltöztem, aztán távoztam is.

-Hová sietsz ennyire? –kérdezte Harry meglepetten.

-Sajnálom, de ez nem mehet tovább, visszaéltél a bizalmammal és nagyon rosszul érzem magam. –elmondtam neki a helyzetemet, azonban nem szívesebben döntöttem így, mert ha az érzéseimre hallgatok, akkor bizonyára maradok, még magamnak is nehezen vallottam be, de igenis vágytam rá.

Harry szemszöge

Louis hirtelen elszaladt, pedig az előbb a nyakamba borult, különös volt a viselkedése. Nekem az jött le ebből, hogy igenis vágyik rám, velem akar lenni, de szégyelli magát, s ezt kéne valahogy megoldani, hogy a gátlásait feloldjuk. Úgy éreztem, nehéz dolgom lesz, de elhatároztam magamban, hogy nem adom fel, mert nagyon megszerettem őt. Nem hagyhatom, hogy ezt csinálja, ezzel magának is rosszat tesz, érzem. Utána rohantam, hátha visszatudom őt tartani még.

-Ne menj el, kérlek! Beszéljük meg. –könyörögtem neki, ő ekkor egy pillanatra hátra is fordult.

-Sajnálom, de ez nem mehet így tovább, nem találkozhatunk! –adta meg a végső szót, ezzel be is szállt a liftbe, futottam, de mire odaértem, becsukódott az ajtaja. A lépcső felé tekintettem, talán, ha elkezdtek lefelé rohanni, még utolérhetem, azonban nem volt megfelelő az öltözetem hozzá, mindössze egy lepedő takart. Ez sem tarthatott vissza, rohantam, mint az őrült, de mire leértem, addigra a lift ott állt üresen nyitott ajtóval és Louis sehol.

-Ezt nem hiszem el, hogy előbb leért, mint én! –kiabáltam el magam, ekkor az ottani arcok engem bámultak, különösen a megjelenésem miatt nézhettek furcsán, ráadásul magamra hívtam a figyelmet, amit aztán meg is bántam. Beszálltam a liftbe és visszamentem a szobámba.

Louis szemszöge

Teltek a hetek, de azért se kerestem fel Harryt, bizonyára már visszament Angliába, én meg szépen elvesztettem, s emiatt iszonyatosan szenvedtem. Nem is értettem, hogy lehettem ennyire hülye, hogy elengedtem magam mellől. Érdekes módón ő sem keresett fel engem, biztosan elege lett az ostoba viselkedésemből, amin nem is csodálkoztam. Nem sokára mi is hazautazunk és semmi remény nem lesz, hogy megtalálom, ugyanis még azt sem tudom, hogy melyik városban él és ő sem, hogy én hol. El voltam keseredve, a szobában töltöttem el a nap nagy részét, de ekkor anya benyitott, mert látta, hogy valami nincs rendben.

-Miért szomorkodsz annyit, Louis? Már napok óta ilyen vagy. –leült mellém, aztán átkarolt. Ezek szerint neki csak nem rég tűnt fel a szomorkodásom, mikor már hetek óta ilyen vagyok. Nem akartam neki elmondani, hogy Harry miatt van, azt meg főleg nem, hogy lefeküdtem vele, bár nem emlékszem belőle semmire, ki is akadna és még a mai napig szégyellem magam. Ez is rásegített az őrlődésemre, mert egyszerűen alig akadt olyan személy, akivel ezt megmertem volna osztani, aki megértett volna és tanácsokkal látott volna el. Féltem az elítéléstől is és nagyon nehezen birkóztam meg ezekkel a problémákkal.

-Semmiség, ne is törődj velem. –legyintettem, mert nem szerettem volna erről beszélni, anya viszont erősködött.

-Mi az, hogy semmiség. Szerinted hagyni fogom, hogy itt megőrüljél? Szépen elmondod, hogy mi a baj, biztos vagyok benne, hogy meg fogsz könnyebbülni. –vette szigorúra, azonban ez rám nem hatott egyáltalán, mert nem akarom, hogy kiboruljon, és aztán megutáljon.

-Mondom, hogy semmi, csak már honvágyam van. –kerestem a jobbnál jobb kifogásokat, de anya ezeken is átlátott.

-Tudom, hogy valami nyomja a lelked, és addig nem foglak békén hagyni, amíg el nem mondod. –közölte határozottan, aztán távozott is a szobámból, amire már nagyon vártam.

Két nap múlva le is telt a nyaralásunk, mindent összepakoltunk és indultunk is a reptér felé. Ez a nyár bővelkedett emlékekben, ilyen vakációm sem volt még soha életemben, különösen a változásom és Harryvel való kapcsolatom miatt marad ez emlékezetes. A repülőn nagyon elbambultam, felidéztem az itt történteket, majd nem sokkal később el is aludtam, majd csak akkor ébresztettek fel, amikor megkezdtük a leszállást. Így elég rövidre sikeredett az utazás, legalábbis annak tűnt. Utána taxiba ültünk és hazáig meg sem álltunk, s mikor megérkeztünk, anyának az volt az első dolga, hogy kiürítse a postaládát. Miután átnézte a leveleket, egyet a kezembe nyomott, ami azt jelentette, hogy ez nekem jött. Megnéztem ki a feladó, de nem volt ott név, ezért csak izgatottabb lettem a felnyitása miatt, hogy ki lehet a névtelen feladó.