11. rész - Sorsdöntő kérdés

Gyerekek, itt az új rész, köszönöm az új feliratkozót, ezért már 51 feliratkozó van. Nem fosom a szót, nem tudom mennyien fogjátok elolvasni, de nyilván nem kötelezek senkit, hogy hagyjon maga után nyomot, illetve visszajelezzen. Jó olvasást kívánok annak, aki még velem tart és elolvassa ezt a részt is.

Louis szemszöge

Valaki csöngetett, anya nyitott ajtót, de igazából nem is izgatott, hogy ki lehet az, ugyanis engem úgysem keres senki. Folytatom a szokásos bezárkózós életemet, azonban csak a ruhatáram cserélődött le. Úgy gondoltam, így lesz a legjobb, mert nem kell többet csalódnom és senki miatt szenvedni, ahogy most én is teszem Harry hiánya miatt, de bele kellett törődnöm, hogy csak egy kis lúzer vagyok hozzá képest, ezért se keres engem. Anya rontott be a szobámba, miközben a kedvenc könyvemet olvastam az ágyban.

-Louis, Harry keres téged. –mondta kedvesen, nekem meg leesett az állam a csodálkozástól. Pont rá gondoltam, s ekkor toppan be újra az életembe, eddig csak álmodoztam róla, de beteljesült, amiről szinte már le is mondtam. Ledobtam magamról a takarót, a könyvet becsuktam, majd az éjjeliszekrényre helyeztem, aztán kirohantam mezítláb az ajtó elő, s mikor megláttam, a nyakába borultam. Bizonyára meglepődhetett, mi se köszönés, se üdvözlés és semmi ilyesmi, de nem sokkal később viszonyozta is az ölelésem.

-Annyira boldog vagyok, hogy eljöttél. –mondtam a fülébe.

-Én úgy szintén, hogy így fogadtál. Komolyan féltem a reakciódtól, de kockáztatnom kellett. –mondta mélyen a szemembe nézve, kicsattant a boldogságtól hozzám hasonlóan.

-Én meg azt hittem, hogy már el is felejtettél és soha többé nem keresel fel. –vallottam be az igazat.

-Dehogyis, te buta. Nem mertem, ennyi volt az egész. De végül összeszedtem magam és itt vagyok. –közölte fülig érő mosollyal, közben megveregette a vállam szeretete jeléül.

-Megnyugodtam. –mondtam, aztán összekócolt, majd kinevetett, persze csak viccből.

-Nem is hívsz be? –kérdezte felháborodva, de természetesen ezt is elviccelte.

-Dehogynem, te kis buta. Érezd magad otthon. –beinvitáltam.

Ledobtuk magunkat a kanapéra, lassan anya is elvonult, hagyott minket, hogy kettesben lehessünk, illetve, hogy megbeszéljük egymás között a dolgokat. Egy darabig ültünk csendben egymás mellett, én a szőnyeget bámultam, majd egyszer csak Harry a kezét a combomra helyezte, ezért odafordítottam a fejem, hogy tudjam, mire készül.

-Olvastad a levelem, gondolom. –törte meg a csöndet, aminek nagyon örültem, mert szinte már kínos volt és nem mertem megszólalni, mert féltem, hogy esetleg rosszat mondok.

-Igen. –válaszoltam halkan lehajtott fejjel.

-Sikerült rendbe tenned a lelked?

-Igen és a családom elfogadott és ez a lényeg. –odabújtam hozzá, most ez esett jól, egy kis szeretet. Végre érzem, hogy valaki őszintén szeret.

-Ennek örülök. Leszel a barátom? –nézett mélyen a szemeimbe, én kissé ledöbbentem ezen a kérdésen, hirtelen levegőt sem kaptam, nem hogy még válaszoljak. –Nem muszáj rögtön válaszolnod. –tette hozzá, ekkor meg is könnyebbültem, valóban szükségem volt gondolkodási időre.

-Köszönöm. –mondtam halkan, aztán a vállára döntöttem a fejemet és lehunytam a szemem. Nem sokkal később egy ölelést éreztem a nyakamon, ijedtemben kissé összerezzentem, de viszonylag hamar kapcsoltam, hogy ez csak Harry és nem akar megfojtani senki sem. Megnyugodtam és a kezére helyeztem a sajátom.

-Jól vagy? –puszilt bele a hajamba, s bólogattam.

Harry szemszöge

Nagy kő esett le a szívemről, amikor Louis örült nekem, illetve beengedett a lakásában. Elöntött a boldogság, amikor nagyon közel éreztem magam, s egy kanapén ültünk egymásnak préselődve. A vállamra hajtotta a fejét, ekkor különösen kirázott a hideg, belepusziltam a hajába, aztán beletúrtam. Egy darabig ebben a pózban voltunk, majd tizenöt perc után azt veszem észre, hogy Louis elaludt, ekkor végigsimítottam az arcát, öröm volt így nézni őt, annyira édesen szundított, akár egy kismacska. Én is hátradöntöttem a fejem, lehunytam a szemeit és álomba merültem. Nem tudom mennyi ideje aludhattunk már, de egy ajtócsapkodásra riadtam fel, s oda is néztem. Ekkor tudatosult bennem, hogy a huzat volt a tettes, erre Louis is felébredt.

-Mi történt? –kérdezte kómásan, ahogy elnéztem, hirtelen azt sem tudta, hogy hol van, mi történik, milyen nap van, illetve hány óra.

-Semmi, csak a huzat becsapta az ajtót, ne ijedj meg. –öleltem magamhoz, de ő már fel akart kelni, azonban nem ment neki azonnal. Nyújtózott egyet, aztán elbambult egy kicsit.

-Ideje kelni. –jelentettem ki, aztán fel is pattantam a kanapéról. Nem sokkal később ő is követett engem, aztán észrevettem, hogy jobboldalt kicsit elaludta a haját, ezért felállt neki. Nevetésben törtem ki, miközben őt lestem, azonban nem értette a reakciómat. Végigmérte magát, majd így szólt.

-Ilyen vicces vagyok? –csodálkozva kérdezte, én meg csak folytattam a hahotázást.

-Nézz a tükörbe és megtudod. –mondtam neki még mindig nevetve. Ekkor felállt és beállt a tükör elé.

-Basszus, a hajam. –kiáltott fel, én meg már fulladoztam szó szerint. Megpróbáltam magam leállítani, mert ennek akár rossz vége is lehet.

Hetek teltek el, amióta váratlanul meglátogattam Louist, s azóta sem adott választ, hogy szeretne-e a barátom lenni, gondolkodási időt kér, én meg nem szerettem volna megsürgetni. Azonban belül igenis türelmetlen voltam, féltem az esetleges elutasítástól, mégis éreztem, hogy igent fog mondani, ugyanis látszik rajta, hogy szeret és odavan értem, csak még bizonytalan nagyon. Ahogy elnézem rajta, fontos számára a külvilág véleménye, s most, hogy sikerült megváltoznia, nagyon is be akar illeszkedni a többiek közé. Hiába mondom neki, hogy legyen önmaga, mert annál jobban nem is tehetne saját magával, arra az volt a válasz, hogy régen olyan volt, csak akkor senki sem fogadta el. Most meg mindenkinek meg akar felelni és félek, hogy ebbe belebetegszik. Előző nap kicsit megsürgettem, ekkor azt mondta, hogy mára ad választ, ezért ma reggel kicsit korábban keltem a kelleténél. Igen, az izgatottság miatt nem tudtam tovább aludni, feleslegesnek tartottam fetrengeni, ezért felhívtam Louist, hogy nem baj, ha kicsit korábban érek oda a megbeszéltnél. Persze, hogy beleegyezett, ezért reggeli után indultam is. Amúgy közbe hazamentem, mivel nem ugyanabban a városban élünk, de tegnap eljöttem és az egyik barátomnál szálltam meg.

-Szia, Louis! –köszöntem neki, ő pedig beengedett a házába. Besétáltunk, s mikor beléptem, ekkor süti illat csapta meg az orromat. –Hmmm…mi ez a jó illat? –kérdeztem rá, miközben nagyokat szippantottam be a levegőből.

-Meglepetéssel készültem neked. –mondta vigyorogva, majd bement a konyhába. Ki is találom: süteményt sütött nekem, amire már nagyon kíváncsi voltam. Nem sokára egy nagy tányér süteménnyel jelent meg, ha jól látom, ez almás pite.

-Még forró. –mondta, aztán a földre nézte és elpirult. Elnevette magát. Én vettem belőle egyet, majd a számhoz emeltem, hogy beleharapjak egyet, azonban előtte meg kellett fújnom. Valóban ebben a pillanatban emelhette ki a sütőből.

-Na, milyen? –kérdezte izgatottan, láttam rajta, hogy számít neki az én véleményem, ezért biztosan mindent beleadott. Ejtettem egy harapást a kezemben lévő süteménybe, majd szólásra nyitottam a számat.

-Isteni! –kiáltottam, azonban már nem mertem teljesen őszinte véleményt mondani róla, ugyanis nagyon édes volt.

-Köszönöm! Teljesen egyedül csináltam. –büszkélkedett.

-Nagyon ügyes vagy. –simogattam meg a fejét, s ez látszólag nagyon jól esett neki, hozzám bújt, akár egy kiscica, én meg magamhoz öleltem és folyatattam a süteményevést.

-Te nem eszel belőle? –kérdeztem rá, miközben a tálra tekintettem.

-De. Miért ne? Legalább megtudom, hogy mire vagyok képes. –mondta nevetve, majd elvett egyet és beleharapott. Figyeltem az arcát, mert kíváncsi voltam a reakciójára.

-Túl sok a cukor. –ismerte el.

-Akartam pedig mondani. –szólaltam meg. –Csak nem akartam elvenni a kedved. –fejeztem be a mondandómat.

-Pedig a legfontosabb az őszinteség. Legközelebb akkor kevesebb cukrot kell beletennem. –elnevette magát, de közben láttam rajta, hogy olyan vörös a feje, mint a ráknak, pedig semmi oka nem volt rá.

-Ennyire zavarba jöttél? –kérdeztem mosolyogva, miközben beletúrtam a hajába, ezzel kicsit összekócolva őt. Természetesen hagyta, sőt élvezte is, hogy ezt teszem vele.

-Nem is jöttem zavarba! –olyan volt, mint egy kisgyerek, azért automatikusan is mosolyra állt a szám és vigyorognom kellett. Istenem, olyan aranyos, amikor a társaságomban van, ezért késztetést éreztem, hogy folyamatosan babusgassam.

-Te kis cuki! –nyomtam egy cuppanós puszit az arcára, ekkor összehúzta a vállait, én meg csak jobban magamhoz szorítottam.

-Ne csináld már! –kérte elfojtott hangon, muszáj volt még vele egy kicsit még cicáznom, ki tud egy ilyen kis drágaságnak ellenállni.

-Miért ne? –még jobban összekócoltam szegényt, igazán ráfért volna már egy fésülködés. –Menj és fésülködj meg, mert komolyan el kell beszélgetnünk. –utasítottam, a mosoly egy másodperc alatt eltűnt az arcomról és nagyon komolyan néztem rá. Ő is ugyanúgy tett, de láttam a szemeiben az ijedséget, pedig nem ezt akartam elérni. Bizonyára tudja, miről van szó, ugyanis ma kell választ adnia és biztos voltam benne, hogy nem felejtette el. Remélem, hogy nem fog visszautasítani, ugyanis nem azt adja tudtomra, hogy nem kíváncsi rám és takarodjak, hanem pont az ellenkezőjét. Elment a fürdőszobába, megfésülködött, aztán normális frizurával tért vissza a nappaliba.

-Akkor térjünk a lényegre, Louis! –fogtam meg a vállait és szembe állítottam magammal. –Leszel a barátom? –néztem mélyen kék szemeibe.

10. rész - Meglepetés

Sok idő után meghoztam az új részt. Eleinte úgy voltam vele, hogy abbahagyom, mert senkit sem érdekel, de lehatároztam magam, hogy nem foglalkozom a csicskákkal mivel csak magamnak írok. Nem jön egy komment se és egy db pipa se? KURVÁRA LESZAROM ÉN MAGAMNAK ÍROK ÉS KÉSZ ÉS NEM AZÉRT, HOGY LEGYEN 100 KOMMENTEM ÉS AZ SE ÉRDEKEL, HA SENKIT SEM ÉRDEKELNEK A BLOGJAIM, ÉN AKKOR IS ÍRNI FOGOM. ÉRTVE VAGYOK? HIÁBA AKARJÁTOK AZT HOGY HAGYJAM ABBA MERT UTÁLTOK, NEM FOG SIKERÜLNI, NEM ADOM MEG NEKTEK EZT AZ ÖRÖMÖT ÉS A TÖBBI MÁR NEM ÉRDEKEL. 

Mondanám, hogy jó olvasást, de tudom, hogy sokan utáltok, s emiatt el se olvassátok. Ja és köszönöm a +2 feliratkozót, ezért már 50 feliratkozó van. Emiatt reménykedem abban, hogy lesz aki elolvassa és hagy maga után nyomot. 

Louis szemszöge

Amikor megérkeztünk, anya kiürítette a postaládát, aztán egy levelet a kezembe nyomott, ami azt jelentette, hogy nekem címezték. Nem értettem, mégis ki az, aki kíváncsi itt rám és levelet ír nekem, s mikor eljutottam odáig, hogy megnézzem a feladót, akkor tudatosult bennem, hogy nincs odaírva, vagyis nem akarja felfedni a kilétét. Még jobban kíváncsivá tett, késztetést éreztem, hogy széttépjem a borítékot, azonban meg kellett várnom, amíg beérünk, mert anya arra tanított, hogy csak bent szabad felbontani a leveleket. A nappaliban eldobtam a táskámat, s azonnal feltéptem a borítékot, majd szétnyitottam a lapot.

„Szia, Louis! Nehogy azt hidd, hogy megszabadultál tőlem, ugyanis imádlak, és tudom, hogy te is így érzel irántam. Pontosan tudom, mi zajlik le benned, mert pár éve én is pont ugyanezt éltem át, amit most te. Szégyelltem magam, amiért a fiúkhoz vonzódom és elakartam fojtani magamban, miközben lányokat erőltettem magamra. Szerettek engem, azonban kínszenvedés volt velük lenni, kényszernek éreztem, s legszívesebben elsüllyedtem volna a föld alá. Hónapokig szenvedtem, sőt majdnem egy évig, szörnyű napokat éltem meg, senkinek sem mertem erről beszélni, mert féltem, hogy elítélnek, megbélyegeznek, illetve attól, hogy kitagad a családom. Látták rajtam, hogy valami nyomja a lelkem, de még harapófogóval sem tudták volna kihúzni belőlem. Végül megtörtem, és nem bírtam magamban tartani, vettem a bátorságot és anyával megbeszéltem a dolgokat. Végig remegett minden porcikám, miközben minden érzésemről beszámoltam neki, de nagyon megértő volt és sajnálta, hogy ilyen szenvedést okozott ez nekem, illetve, hogy elfojtottam magamba. A családom elfogadott, bár volt pár barátom, akik cserben hagytak, de elkönyveltem magamnak, hogy ők sosem voltak igaz barátok. Az igaz barátok azok, akik mindig melletted állnak és támogatnak, történjen jó vagy akár rossz dolog. Azért is írtam neked ezt a levelet, hogy megkönnyítsem a dolgod, beszélj valakivel, akiben megbízom, és hidd el, megfogsz könnyebbülni. Ha a családod mégis kitagadna, akkor hozzám bármikor fordulhatsz, én melletted leszek mindenben, rám számíthatsz! Tudom, nagyon nehéz ez, de meg kell küzdened vele, különben egész életedben szenvedni fogsz, s gondolom, nem akarod azt, te is megérdemled a boldogságot, jogodban áll neked is boldognak lenni, tehát kitartást.

                                                                                                                        Harry”

Nagyon meghatott a levele, elsírtam magam, azonban nem akartam, hogy bárki is észrevegye. Letettem a papírt az asztalra, de előtte visszatettem a borítékba, aztán elvonultam a szobámba egy kicsit szenvedni. Rengeteget sírtam, egyszerűen nem találtam a helyemet, egy nagy senkinek éreztem magam, aki meg akar halni, azonban az öngyilkossághoz nem volt bátorságom. Elhatároztam, hogy megfogadom Harry tanácsait, beszélni fogok anyával és elmondok neki mindent, elsősorban azt, hogy szerelmes vagyok Harrybe és már le is feküdtem vele, meg azt, hogy ő volt nekem az első, bár semmire sem emlékszem belőle. Összeszedtem magam, majd felálltam, aztán az ajtó felé vettem az irányt, s mikor már majdnem ott voltam, akkor nyílt ki. Mivel befele nyílik, ezért majdnem fejbevágott vele az illető, aki nem más volt, mint anya, kezében egy papírt tartott.

-A frászt hoztad rám, anya! Amúgy is beszélni akartam veled valami nagyon fontos dologról.  –mondtam félénken.

-Nekem is beszédem van veled. Nagyon fontos dologról lenne szó, tehát most meghallgatsz. –közölte szigorúan, miközben a papírra mutogatott, ezért már tudtam, hogy a tartalmáról lesz szó és kapizsgálja, hogy mi nyomja a lelkem már hetek óta. Nagyszerű, mert így talán könnyebb lesz róla beszélni.

-Oké. Látom, megtaláltad Harry levelét, amit véletlenül a nappaliban hagytam. –lehajtottam a fejem, közben a szőnyeget bámultam. Kínos csend következett, arra vártam, hogy anya törje meg, ami meg is történt, ezért kicsit megkönnyebbültem.

-Miért nem mondtad el? Annyira sejtettem, hogy többet érzel Harry iránt, de mégsem akartam felhozni, mert féltem, hogy talán tévedek, és akkor rosszul esne neked. –mondta, s eléggé meg is lepett ezzel a mondatával. Ránéztem, de semmit sem tudtam ehhez hozzáfűzni, annyira le voltam blokkolva.

-Most ki fogsz tagadni? –kérdeztem halkan és remegve, majdnem elsírtam magam, de nagy nehezen visszafojtottam, megpróbáltam úgy, hogy anya ezt ne vegye észre, egyelőre sikerült is.

-Hogy gondolod ezt? Akármilyen is vagy, én mindig szeretni foglak és melletted fogok állni. –átölelt szorosan, s én meg elsírtam magam.

Eltelt egy hét és már sokkal jobban éreztem magam, amiért már anya is tud róla, sőt a családom többi tagja is, barátaim viszont nincsenek, ezért miattuk nem kell aggódnom. Mindig Harryre gondoltam, a telefonszámán kívül más elérhetősége nem volt meg nekem, sokszor éreztem késztetést arra, hogy felhívjam, de valahogy nem volt hozzá bátorságom, pedig bátorított, hogy nyugodtan felkereshetem őt akkor is, ha baj van. Bár az már nem volt, félig megoldódott a problémám. Sőt még a régimódi nagymamám is elfogadta, hiszen én vagyok az egyetlen unokája. Végül nem hívtam fel, de már kezdtem őrlődni a hiánya miatt.

Harry szemszöge

Egy hét telt el a levelem feladása óta, azóta már biztos, hogy megkapta, s el is olvasta. Direkt azért nem írtam rá a nevem, mint feladó, mert akkor meglett volna annak az esélye, hogy olvasatlanul a szemétbe vágja, ezt viszont nem szerettem volna, emiatt szinte biztos voltam benne, hogy elolvasta. Szeret engem, s ezt nem tudja titkolni, ugyanis Louis számomra olyan, mint egy nyitott könyv, a legkisebb apróság is meglátszik rajta, hiába próbálja titkolni. Hát ő ilyen, emiatt kissé könnyű kiismerni és ez az előnyömre válhat, persze ezt nem rosszindulatból mondom. Többször is elgondolkoztam azon, hogy felhívom, de nem volt bátorságom hozzá, illetve legjobbnak láttam, ha adok neki egy kis időt, mire feldolgozza ezt az egészet, és végre elfogadja saját magát, utána meg boldogan élhetünk együtt, mert onnantól kezdve minket senki és semmi sem választhat majd el.

Eltelt két hónap, s beköszöntött az ősz. Louis felől semmit sem hallottam, nem kerestem fel, és ő sem engem. Kezdtem bizonytalan lenni, talán már nem érdeklem őt és hallani sem akar felőle, bizonyára megtalálta valaki más személyében a boldogságot. Mikor erre gondoltam, összeszorult a szívem és sírni lett volna a kedvem, de olyankor rögtön eltereltem a figyelmem valami másra. Azóta megismertem Liam egyik haverját, Zaynt, jó sokat buliztunk vele is, befogadtuk a bandába, szerencsére jól érezte magát velünk és viszonylag hamar be is illeszkedett.

-Szerintetek mi lehet Louissal? –törtem meg a csendet a haveri társaságban, épp Liaméknál voltunk és azon gondolkoztunk, hogy milyen filmet nézzünk meg, azonban egy idő után beállt a csend, mivel nem tudtunk megegyezni. A többiek értetlenül néztek rám, ugyanis a fél társaság már nem is biztos, hogy emlékszik rá.

-Ez most hogy jött ide? –kérdezte Liam, s kissé mérgesen nézett rám.

-Most mi a baj? Én még mindig nem felejtettem el. –mondtam csillogó szemekkel, a remény még élt bennem.

-De ő már igen. –mondta határozottan, s ez nagyon nem tetszett nekem.

-Miből gondolod? Csak szenved.

-Már rég felhívott volna és mivel te se kerested őt, azt hiszi, hogy már nem foglalkozol vele, ezért annyiban hagyja. –lehet benne igazság, fel kellett volna hívnom, de már késő. Mi lesz, ha elutasít? Mi van, ha már emlékszik rám, ha mégis, akkor csak megjátssza azt? Ezek miatt nem mertem felkeresni, de nem halogathatom tovább, mert annál rosszabb lesz csak. Sürgősen meg kell tennem.

Este, mikor hazamentem, egészvégig ezen gondolkoztam, miközben a telefonomat a kezemben tartottam. Innentől kezdve már semmi sem terelte el a figyelmem, mert egyszerűen képtelen voltam bármi másra is koncentrálni. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy meglátogatom személyesen minden szó nélkül, s viszek ajándékot is. Tudtam már a címét, a telefonszáma alapján már rég kiderítettem, különben a levelet sem tudtam volna neki elküldeni. Írtam a haveroknak, hogy holnap nem érek rá, mert van egy pár elintézni valóm, konkrétat nem mondtam nekik, nem biztos, hogy jó néven vennék, hogy Louis miatt nem veszek részt a programokon. Megnéztem mikor megy Doncasterbe vonat, mivel Louis ott él, aztán kikapcsoltam a gépet és elmentem aludni, mert a reggel kilenckor indulóval terveztem elmenni, tehát korán kell kelnem. Nyolckor sikerült is elindulnom, körülbelül egy fél óra, mire kiérek a pályaudvarra. Megvettem a jegyet, és mivel már bent állt a vonatom, fel is szálltam rá, elfoglaltam egy helyet, aztán elővettem a telefonomat, bedugtam a fülesem, majd elmerengtem a gondolataimban.

Amikor megérkeztem, egy boltot kerestem, ahol megfelelő ajándékot tudok beszerezni Louis számára, ennyit biztosan megérdemel, főleg, ha még meg is lepem őt a személyemmel. Nem tudom, mit fog hozzám szólni, de meg kellett kockáztatnom, különben sosem tudom meg az igazat. Egy plüssmacit vettem neki, ami a kezében egy szívecskét tartott, benne ez a felirat volt látható: „I Love You!”

Megkértem az eladót, hogy csomagolja be egy szép csomagolóanyagba, megtette, de nekem kellett kiválasztanom, s természetesen egy szívecskés csomagolópapírra esett a választásom. Fizettem, majd elhagytam a boltot, aztán megkerestem Louis házát, viszonylag hamar sikerült is odatalálnom. Vettem egy nagy levegőt, mielőtt becsöngettem, nagy nehezen le is nyomtam, ami megszólalt odabent. Türelmetlenül vártam, majd az anyukája jött ki, nekem meg még hevesebben vert a szívem. Láttam az arcán a meglepettséget.

-Hát te? –már alig kapott levegőt.

-Louishoz jöttem. Láthatom? –kérdeztem félénken, miközben próbáltam egy nagy mosolyt ráerőltetni az arcomra. Féltem, hogy el fog küldeni, de szerencsére nem így lett.

-Megyek és szólok neki. –mondta kedvesen, ezután bement, hogy értesítse őt az ittlétemről. 

9. rész - A névtelen feladó

Itt is ugyanazt leírom, hogy bocsánatot kérek az egy hónapos szünet miatt. Nem hivatkozom az idő hiány miatt, mint a többség, mert az ócska kifogás. Igenis beismerem, hogy ihlethiányban szenvedtem, de igyekszem pótolni a hiányosságaimat. Sajnos azt látom, hogy egyre kevesebb az érdeklődő, új feliratkozó sincs. Tehát elgondolkodom azon, hogy esetleg bezárjam-e a blogot, mert nem látom értelmét, és nem ez az egyetlen blogom. Inkább azokba fektetném be az energiámat, amikre van kereslet. Sajnálom, de még gondolkodom rajta és megnézem mennyi a visszajelzés. Mikor megkérdeztem a szavazásban, mit csináljak a bloggal, fölényben voltak azok a szavazatok, amiben azt kértétek, hogy folytassam úgy, ahogy van, Győrrel együtt akár. Ahhoz képest kevés a visszajelzés nagyon és nagyon visszaesett az elejéhez képest. 

Jó olvasást!

Harry szemszöge

Lerángattam Louisról a pólóját gondolva, hogy innen már nincs menekvés, ugyanis hamarosan az enyém lesz és megtörténik az, amire mindig is vágytam. Kissé sokat ivott, tehát hagyta magát és az ösztönei után ment ő is, akárcsak én. Mi egymásnak lettünk teremtve és legbelül ezt ő is érzi. Megcsókoltam az ajkait, s ezt ő is viszonozta, érezni lehetett rajta, hogy élvezi a helyzetet, aminek nagyon örültem, ugyanis büszke voltam magamra, hogy leitattam, mivel az alkohol csak feloldja a gátlásokat. Most már pontosan tudom, hogy Louis is vonzódik hozzám. Ideje volt a nadrágjától is megszabadulni, gondoltam, hogy segíteni kell majd neki, tehát azzal kezdtem, hogy kigomboltam azt.

-Dobd csak le magadról. –súgtam a fülébe, ő meg hallgatott rám, ugyanis lassan már alsógatya sem volt rajta, ahogy rajtam sem. Kicsit feljebb csúsztunk az ágyon, a lepedőt is szétgyűrtük, mint ahogy az ágyneműt is. Belemarkoltam formás hátsójába, ő meg csak az ajkaimat harapdálta, hogy el is eredt a vérem, de egyáltalán nem zavart, amíg érzem a közelségét.

Louis szemszöge

Lassan kinyíltak a szemeim, ugyanis már éreztem, hogy reggel van, de meglepetésben volt részem, ugyanis egy darab ruha nem volt rajtam, ráadásul idegen helyen találtam magam. Az a gáz benne, hogy a takaró is lecsúszhatott rólam és fogalmam sincs mi történt az éjszaka. Most nagyon nagy bajban éreztem magam, gyorsan fel is ültem és eltakartam magam a lepedővel.

-Mi történt? –elkezdtem remegni, már a sírás kerülgetett, főleg, amikor megláttam Harryt magam mellett szintén hiányos öltözetben, de ő legalább el volt takarva az ágyneművel. Tehát megtörtént, aminek nem szabadott volna? Próbáltam magamban felidézni az elmúlt éjszaka emlékeit és csak kockák villantak be. Azt tudom, hogy sokat ittam, meg hogy csókolóztam valakivel, de ennél több nem ugrott be, pedig biztos voltam benne, hogy sokkal eseménydúsabban telt el az éjjel. Bepánikoltam, s felébresztettem Harryt, ki is nyitotta a szemeit.

-Most azonnal elmondod, hogy mi történt? –emeltem fel a hangom, ő meg csak meglepetten lesett engem és egy hang nem jött ki a torkán.

-Szólalj meg, tudom mit tettél velem. Mire volt ez jó? Ha? –elordítottam magam, ő meg szólásra nyitotta a száját, bár egy kicsit meg volt ijedve a reakcióm miatt.

-Mire gondolsz? Nagyon jól éreztük magunkat, nem mondhatod, hogy nem volt jó. –mondta, de ez engem csak még jobban felidegesített, mintha neki mindent szabadna, s ezzel a szavát szegte meg, ugyanis megígérte, hogy tiszteletben tart és csak barátok leszünk. Máris kihasználta a helyzetet és ez undorító dolog, ezt nem fogom annyiban hagyni.

-Tudod nagyon jól. Egyikünkön sincs ruha, tehát biztos, hogy lefeküdtünk, de nem gondoltam volna, hogy egy fiú lesz nekem az első. –ezzel hátat fordítottam magam és elsírtam magam, megalázva éreztem magam. Már nem vagyok szűz és nem gondoltam volna, hogy egy fiúval fogom elveszíteni, ráadásul semmire sem emlékszem belőle, arra sem, mi hogy történt és ez szörnyű érzés. Általában az első alkalom jól sikerül az embereknek, de én vagyok a kivétel, nagyon is szégyelltem magam emiatt.

-Most sírsz? –tette a vállaimra a kezét, de nem fordultam meg, inkább a kezeimmel eltakartam az arcom, legszívesebben elsüllyedtem volna a föld felszíne alá.

-Undorító féreg vagy, Harry! Hatalmasat csalódtam benned. Hogy fogom ezt feldolgozni? –ekkor hasra feküdtem és a párnába temettem az arcom, majd kieresztettem a gőzt, ami egy kicsit jobban is esett.

-Bocsáss meg, kérlek! Nem így akartam. Meg tudsz valaha bocsátani? –kérte bűnbánóan, de előbb gondolkodnia kéne, mielőtt cselekszik.

-Én nem így képzeltem el az első alkalmat, te elrontottad és én lánnyal akartam, nem fiúval. Megaláztál! –motyogtam sírva a párnába, nem tudom mennyit értett ebből, de nem is nagyon érdekelt.

-Kérlek, Louis, ne sírj már. Olyan rész téged így látni és biztosíthatlak róla, hogy nagyon jól érezted magad, az már más dolog, hogy nem emlékszel semmire.

Egy rakás szerencsétlennek éreztem magam, aki egy olyan dolog miatt sír, ami visszafordíthatatlan, na de akkor is csalódást éreztem, mert egy barát elvileg nem tesz ilyet. Felültem, aztán letörölgettem az arcomról a könnyeimet, kissé megkönnyebbülve éreztem magam.

-Megnyugodtál már? –kérdezte, aztán felém hajolt és adott a számra egy puszit, amire nem számítottam. Mielőtt el tudtam volna lökni magamtól, addigra már végzett is, én meg az ajkaimra helyeztem az ujjaimat és végig simítottam azt. Meg voltam lepve, bizsergést éreztem közben és ezt nem tudtam felfogni, hogyan is lehetett. Nehezen vallottam be magamnak is, de vágytam a csókjaira. Jézusom, miket hordok itt össze, hiszen ezt nem szabadna, nagy szégyen lenne, ha összejönnék egy fiúval. Ezt senki nem bocsátaná meg nekem, még én magamnak sem. A kérdésre csak bólogatással tudtam reagálni, s ekkor a nyakába ugrottam és szoroson magamhoz öleltem.

-Nyugodj meg, minden rendben lesz! –súgta a fülembe, én meg hittem neki, azonban mégsem bíztam meg benne és távozni akartam. Elengedtem, majd amilyen gyorsan csak tudtam, felkeltem az ágyról, a lepedőt természetesen magamon tartottam, összeszedtem a földről a ruháimat és bezárkóztam a fürdőszobába. Lezuhanyoztam, felöltöztem, aztán távoztam is.

-Hová sietsz ennyire? –kérdezte Harry meglepetten.

-Sajnálom, de ez nem mehet tovább, visszaéltél a bizalmammal és nagyon rosszul érzem magam. –elmondtam neki a helyzetemet, azonban nem szívesebben döntöttem így, mert ha az érzéseimre hallgatok, akkor bizonyára maradok, még magamnak is nehezen vallottam be, de igenis vágytam rá.

Harry szemszöge

Louis hirtelen elszaladt, pedig az előbb a nyakamba borult, különös volt a viselkedése. Nekem az jött le ebből, hogy igenis vágyik rám, velem akar lenni, de szégyelli magát, s ezt kéne valahogy megoldani, hogy a gátlásait feloldjuk. Úgy éreztem, nehéz dolgom lesz, de elhatároztam magamban, hogy nem adom fel, mert nagyon megszerettem őt. Nem hagyhatom, hogy ezt csinálja, ezzel magának is rosszat tesz, érzem. Utána rohantam, hátha visszatudom őt tartani még.

-Ne menj el, kérlek! Beszéljük meg. –könyörögtem neki, ő ekkor egy pillanatra hátra is fordult.

-Sajnálom, de ez nem mehet így tovább, nem találkozhatunk! –adta meg a végső szót, ezzel be is szállt a liftbe, futottam, de mire odaértem, becsukódott az ajtaja. A lépcső felé tekintettem, talán, ha elkezdtek lefelé rohanni, még utolérhetem, azonban nem volt megfelelő az öltözetem hozzá, mindössze egy lepedő takart. Ez sem tarthatott vissza, rohantam, mint az őrült, de mire leértem, addigra a lift ott állt üresen nyitott ajtóval és Louis sehol.

-Ezt nem hiszem el, hogy előbb leért, mint én! –kiabáltam el magam, ekkor az ottani arcok engem bámultak, különösen a megjelenésem miatt nézhettek furcsán, ráadásul magamra hívtam a figyelmet, amit aztán meg is bántam. Beszálltam a liftbe és visszamentem a szobámba.

Louis szemszöge

Teltek a hetek, de azért se kerestem fel Harryt, bizonyára már visszament Angliába, én meg szépen elvesztettem, s emiatt iszonyatosan szenvedtem. Nem is értettem, hogy lehettem ennyire hülye, hogy elengedtem magam mellől. Érdekes módón ő sem keresett fel engem, biztosan elege lett az ostoba viselkedésemből, amin nem is csodálkoztam. Nem sokára mi is hazautazunk és semmi remény nem lesz, hogy megtalálom, ugyanis még azt sem tudom, hogy melyik városban él és ő sem, hogy én hol. El voltam keseredve, a szobában töltöttem el a nap nagy részét, de ekkor anya benyitott, mert látta, hogy valami nincs rendben.

-Miért szomorkodsz annyit, Louis? Már napok óta ilyen vagy. –leült mellém, aztán átkarolt. Ezek szerint neki csak nem rég tűnt fel a szomorkodásom, mikor már hetek óta ilyen vagyok. Nem akartam neki elmondani, hogy Harry miatt van, azt meg főleg nem, hogy lefeküdtem vele, bár nem emlékszem belőle semmire, ki is akadna és még a mai napig szégyellem magam. Ez is rásegített az őrlődésemre, mert egyszerűen alig akadt olyan személy, akivel ezt megmertem volna osztani, aki megértett volna és tanácsokkal látott volna el. Féltem az elítéléstől is és nagyon nehezen birkóztam meg ezekkel a problémákkal.

-Semmiség, ne is törődj velem. –legyintettem, mert nem szerettem volna erről beszélni, anya viszont erősködött.

-Mi az, hogy semmiség. Szerinted hagyni fogom, hogy itt megőrüljél? Szépen elmondod, hogy mi a baj, biztos vagyok benne, hogy meg fogsz könnyebbülni. –vette szigorúra, azonban ez rám nem hatott egyáltalán, mert nem akarom, hogy kiboruljon, és aztán megutáljon.

-Mondom, hogy semmi, csak már honvágyam van. –kerestem a jobbnál jobb kifogásokat, de anya ezeken is átlátott.

-Tudom, hogy valami nyomja a lelked, és addig nem foglak békén hagyni, amíg el nem mondod. –közölte határozottan, aztán távozott is a szobámból, amire már nagyon vártam.

Két nap múlva le is telt a nyaralásunk, mindent összepakoltunk és indultunk is a reptér felé. Ez a nyár bővelkedett emlékekben, ilyen vakációm sem volt még soha életemben, különösen a változásom és Harryvel való kapcsolatom miatt marad ez emlékezetes. A repülőn nagyon elbambultam, felidéztem az itt történteket, majd nem sokkal később el is aludtam, majd csak akkor ébresztettek fel, amikor megkezdtük a leszállást. Így elég rövidre sikeredett az utazás, legalábbis annak tűnt. Utána taxiba ültünk és hazáig meg sem álltunk, s mikor megérkeztünk, anyának az volt az első dolga, hogy kiürítse a postaládát. Miután átnézte a leveleket, egyet a kezembe nyomott, ami azt jelentette, hogy ez nekem jött. Megnéztem ki a feladó, de nem volt ott név, ezért csak izgatottabb lettem a felnyitása miatt, hogy ki lehet a névtelen feladó. 

8. rész -Újrakezdés

Megint csak bocsánatot kérek a sok várakozásért, ugyanis augusztus 18-a óta nem volt rész. Köszönöm, hogy szavaztatok, ami még tart, de az eddigi eredmények alapján nem kell újra írnom a történetet, hanem folytatom és a kedvetekért akkor is kevesebb Győrt teszek bele. Vagy iktassam ki teljesen, vagy benne lehet egy keveset? Ti mit gondoltok, hogy legyen a továbbiakban? Mert igazából számít az olvasók véleménye, teljesíteni kell az ő kérésüket is, mivel az ő igényüket kell részben kielégíteni az írónak. Meg persze a sajátját is, hogy szeresse írni a történetet, de én azt vallom, hogy számít az olvasók véleménye is. Ezért is kérdezlek titeket. Köszönöm az újabb két feliratkozót (48), reménykedem benne, hogy ez a szám csak gyarapszik. Jó olvasást, és hagyjatok magatok után nyomot és kommentben vagy chatben tudtok az itt feltett kérdésemre válaszolni. Ismét egy Larry rész következik, az Elounor shipperek se bánkódjanak, mivel az sem marad el, csak később fog felbukkanni Eleanor a történetben, addig is kitartást nektek. 

Harry szemszöge

Nem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy Louis felém sem néz, és közben mással megy el kirándulgatni valamilyen ismeretlen városba. Legalábbis számomra volt az, de lehet, hogy én vagyok túl műveletlen, de nem is érdekes ez. Nem bírtam magammal és szépen titokban utánuk mentem. Bementek abba az épületben, nem tudom a nevét, én meg ott szépen megvártam őket, mert biztos voltam benne, hogy nem fognak ott aludni. Nem tartott sokáig, hamar kijöttek, de láttam Louison, hogy mindenáron kerülni akar engem, bizonyára azt hiszi, hogy nem vettem észre, pedig tudhatná, hogy pont miatta jöttem el, tehát biztos, hogy nem fog előlem menekülni, amíg nem tisztázzuk a dolgot. Gyorsan utánuk mentem, nehogy szem elől veszítsem őket, mikor odaértem, megérintettem Louis vállát, aki kissé megijedhetett tőlem, mivel hátulról mentem, s ekkor felugrott egy picit.

-Mit keresel itt? –hangját felemelte.

-Nyugi már, csak félbemaradt valami, úgy érzem, tartozol nekem a magyarázattal. –kissé parancsolgatós hangnemben beszéltem, na de milyen is legyek, ha fel van háborodva, hogy utána jöttem.

-Nem tartozom neked semmivel, megmondtam, hogy szólni fogok, de te itt piócáskodsz! –mondta ugyanabban a hangnemben, mint ahogyan elkezdte. Nem esett valami jól a viselkedése, pedig én szerettem volna lenni a barátja, de ezek szerint eltaszítottam magamtól azzal, hogy rámásztam, ott rontottam el mindent és nem úgy tűnik, hogy helyre tudnám hozni.

-Mit kell tennem, hogy olyanok legyünk, mint régen? –kérdeztem kétségbeesetten, a fejemre tettem a kezem.

-Hogy érted ezt? Milyenek voltunk régen? Alig ismerjük egymást, nem tudom, milyen régről beszélsz, de abba lehetne ezt már hagyni, mert kezdesz az agyamra menni. –elkezdett kiabálni velem, de nem fogok azért se lelépni, hogy aztán meg legyen magával elégedve, hogy sikerült lekoptatnia.

-Komolyan? Ennyit jelentettem neked, mint barát? Mivel érdemeltem ezt ki? –akadtam ki, szinte már kiabáltam.

-Ezt nevezed te barátságnak? Pár napja ismerjük egymást, te elhívsz, hogy aztán rám mászhass, ja és pont előtte ismerted be, hogy meleg vagy, ezzel még nem volt bajom, inkább az utóbbival. –egyre ingerültebb volt, ami miatt főleg azt éreztem, hogy mindent elrontottam. Talán nem kellett volna utánamennem, mert ez talán végleges lehet, soha nem fog megbocsátani. Túlságosan nyomulós vagyok, így azt gondolhatja, hogy többet akarok tőle, mint barátság és ezt nem tűri.

-Ha nem jöttél volna ide, akkor megbocsátottam volna, de ezzel csak azt bizonyítottad be, hogy nem fogsz bírni magaddal és egy idő után megint rám fogsz mászni. –folytatta a mondókáját. Meg is érdemeltem, mert hülyén viselkedtem, most el kell viselnem a következményeket.

-Ha most elmegyek, akkor megbocsátasz? –könyörögtem.

-Akkor igen, de most ne zaklass.

-Itt sem vagyok már, szevasz! –ezzel el is húztam a csíkot, nagyon szánalmasnak éreztem magam, mert szinte kuncsorogtam neki. Vajon mit gondolhat rólam? Egy barát nem viselkedik így, legfeljebb egy szerelmes, ezzel megint elrontottam az esélyeimet. Én hülye, minek jöttem én ide? A fenébe is. Leültem egy padra és folyamatosan bosszankodtam, egyszerűen nem tudtam megnyugodni, s egyre idegesebb voltam. Hogyan hozhatnám ezt helyre? Valószínűleg sehogyan, mert elszúrtam és visszafordíthatatlan. Legjobb lesz visszamenni Tenerifére és ott megvárni Louist, de ahhoz meg kéne várnom a visszautat, mert ugye megvan arra a napra a jegyem. Mégis mit csináljak itt teljesen egyedül egy idegen országban?

Louis szemszöge

Le is telt a nyaralásunk Győrben, tehát irány vissza Tenerifére, de először is meg kellett köszönnöm Dávidnak, hogy csodás élményben lehetett részem, ő ugyanis marad, és nem tudom, hogy mikor fogok vele legközelebb találkozni. Végleg elköszöntünk és indultunk az utunkra, az utazás közben elég gyorsan ment az idő, mert alig indultunk el, máris landolt a repülő Tenerifén. Nem tagadok, útközben sokszor eszembe jutott Harry és az, hogy mennyire ragaszkodik hozzám, de nem akartam anyának felhozni ezt, pedig kellett volna a tanácsa. Én szívesen barátkoztam volna vele, de egy kicsit mégis tartottam tőle a múltkori miatt, hogy az megismétlődik, de el kellett gondolkodnom rajta, hogy mi legyen a továbbiakban, hogy tartsam-e vele a kapcsolatot, vagy sem. Ha esetleg arra a döntésre jutnék, hogy nem szeretnék a továbbiakban találkozni vele, akkor fennállna a veszélye, hogy a jövőben is zaklatni fog, ezt viszont nem szeretném. Nem értené meg, és nem hagyna békén. Csak akkor hoztam fel a témát, mikor már hazaértünk, mert egyszerűen nem bírtam magamban tartani.

-Szerinted megbocsássak Harryvel és barátkozzak vele? –törtem meg a csendet.

-Én nagyon nem tartom megbízhatónak, de neked kell ezt tudni, bár nem szeretném, ha kellemetlenségeid lennének vele. Őszintén szólva nekem Dávid sokkal rokonszenvesebb. –és talán igaza is van, hagyni kéne Harryt is a fenébe, de akkor meg olyan rossz érzésem lesz, meg lelkiismeret furdalásom. Úgy döntöttem, hogy alszom rá egyet, s talán megálmodom a választ. Álomra hajtottam este a fejem, de reggel üres fejjel ébredtem, ugyanis nem jelentek meg képkockák az agyamban az éjszaka folyamán és még csak semmin sem gondolkodtam ezzel kapcsolatban. Végül úgy döntöttem, hogy jár neki egy esély, ezért a telefonhoz nyúltam és már tárcsáztam is a számát, hamar felvette.

-Szia Louis! Mi újság? –hangjában örömöt véltem felfedezni, tehát ezt hozza ki belőle, ha én felhívom.

-Találkoznunk kéne. Ugyanis kapsz tőlem egy esélyt. –úgy beszéltük meg, hogy lemegyünk a partra, de állítása szerint meglepetésben lesz részem. Már előre félek, vajon mire készülhet? Ki is ment a fejemből minden, mert csak azon járt az eszem, hogy a megbeszélt időre elkészüljek, sőt még anyával is megosztottam, hogy elmegyek vele találkozni. Kissé aggódott értem, de nem volt ellene annyira a dolognak, mondván, hogy már nagykorú vagyok és én döntöm el, hogy szeretnék-e vele barátkozni vagy nem. Lassan indulni kellette, s mikor odaértem, nekidőlt egy oszlopnak és keresztbe fonta a karjait, épp háttal volt nekem.

-Szia, Harry! –köszöntem rá hangosan, szegény úgy megijedt, hogy egy kicsit összerezzent, ekkor nevetnem kellett.

-A frászt hozod rám, mit kell kiabálni? –kiakadt egy kicsit, azonban poénosra vette a dolgot, ekkor még jobban röhögtem, így ő is.

-Nem is tudtam, hogy ennyire jó fej vagy! –mondta.

-Akkor miért is ragaszkodtál hozzám ennyire? –tettem fel a kérdést.

-Hát…inkább ne menjünk bele. –pontosan tudtam mire megy ki a játék, megfogadtam, hogy óvatos leszek vele.

-Rendben, értelek. –adtam közömbös választ. Vártam, hogy közölje velem a nagy meglepetését, amire hamarosan sor is került.

-Meg szeretnélek hívni vacsorázni, ugye elfogadod? –kicsit furának tűnt nekem, mivel általában a férfi szokta ilyenekre meghívni a nőt, ő meg pont úgy viselkedett velem, mint egy szerelmes férfi. Végül is mit veszíthetnék, ha elfogadom a meghívását?

-Persze, elfogadom. –mondtam örömmel, aztán mikor elérkezett az este, máris elkísért az étterembe, amelyikbe meghívni szándékozott. Nem hittem volna, hogy az egyik legdrágábba hoz majd, tehát akkor ő sem szenved hiányt semmiben, ha erre volt pénze. Ide csak a leggazdagabb emberek jártak, az tény, a berendezése is erre utalt. Elfoglaltuk az asztalt, megkaptuk az étlapot is, majd jött a pincér, hogy felvegye a rendelésünket. Harry a legjobb borok egyikéből is rendelt két üveggel, az egyiket nekem, a másikat meg magának szánva, na de ez mit gondolt, hogy ezt mind megiszom egy este alatt.

-Minek rendeltél két üveggel? –kérdeztem kissé felháborodva, ő meg csak vigyorgott, ezzel még jobban idegesítve engem.

-Na, most mi bajod? Ez az egyik legjobb bor a világon, imádni fogod. –válaszolta halál nyugodtan.

-De nem lesz ez egy kicsit sok? –még mindig értetlenkedtem.

-Nyugi, pont elég lesz, hidd el.

Igaza is volt, nem gondoltam volna, hogy ennyit fogok inni, éreztem, hogy már a fejembe szállt, és, hogy Harry készül valamire. Na, megint megcsináltam magamnak a bajt, nem nagyon voltam tudatomnál és nem tudtam, hogy mit cselekszem és sokkal felszabadultabbnak éreztem magam és a hormonok is beindultak. Azt hiszem, meglesz ma éjjelre a baj, amit mindenáron elakartam kerülni.

Harry szemszöge

Küldetés első része teljesítve, tehát elértem, hogy Louis megigya azt az egy üveg bort, ráadásul a legolcsóbbik fajtából, ami ebben az étteremben számított csak annak, az én pénztárcámnak még ez is drága volt, pont, mint az étterem, elment majdnem az összes a vagyonom egy este alatt. Nem engedhettem meg ezt magamnak, de már megtörtént és csak Louis miatt tettem, mert volt egy olyan érzésem, hogy nekik sok pénzük van és, ha egy olcsó helyre vittem volna, biztosan kinevetett volna. Máris megérte, mivel a fejébe szállt az ital és így azt tehettem vele, amit csak szerettem volna. Én sem ittam keveset, éreztem már a hatását, de még tudatomnál voltam, bár sokkal felszabadultabb. Irány a szálloda, fizettem, majd elkísértem Louist. Mikor megérkeztünk, a cuccunkat a sarokba dobtuk, aztán az ágy felé vettük az irányt.

-Jól vagy? –fordultam Louis felé. A szája a füléig ért a mosolytól és a szemében boldogságot és felszabadultságot véltem felfedezni, ami az előnyömre válhat. Megszabadultam gyorsan a felsőmtől, így csak a nadrágom maradt rajtam, de lassan azt is ledobáltam magamról. Louis viszont egyetlen ruhadarabját sem vette le, tehát segítek neki ebben. Átkaroltam a derekát és belenyúltam a pólója alá, s a kezem a meztelen hátán egyre feljebb húztam, ezzel cirógatva a bőrét. Nem sokáig tartott azonban, mert nem kellett neki két perc, máris lerángattam róla a pólót. Innentől kezdve meg már az én kezemben volt az irányítás. 

Szavazzatok

Mivel egyre kevesebben olvassák a blogot, azon gondolkoztam, hogy abbahagyom. Mivel lehet, hogy sokan sajnálnák, ezért indítottam oldalt a modulsávban a chat felett egy szavazást, ott tudtok szavazni. Hagyjatok kommentet is, ha lehet, hogy mit kéne változtatni? Legyen benne Győr? Vagy írjam újra az egészet. Egyéb észrevételeket, hogy miért szar, miért jó stb. Köszönöm!

7. rész - Győri kiruccanás

Ne haragudjatok a várakozásért, de már itt az új rész. Két hét alatt sajnos csak egy feliratkozó, de azért ennek is örülök és köszönöm. 46 feliratkozó jelenleg. Jó olvasást!

Louis szemszöge

Csengetést hallottam, de nem foglalkoztam vele, mert ezeket anya szokta elintézni. Fogalmam sem volt, hogy ki lehetett az, de nem is nagyon érdekelt. Utána kiballagtam a szobámból egyenesen a konyha felé, s ekkor hallottam meg azt a hangot, amitől felment a pumpa, tehát akkor Harry volt az, aki engem keresett. A történtek után beszélni se akartam vele, sőt még hallani se felőle. Megálltam és hallgatóztam, örültem, hogy anya nem engedte be ezt a perverz állatot, azonban képes volt térden állva könyörögni, ekkor döntöttem úgy, hogy váltok vele egy utolsó szót. Kimentem, mikor meglátott, felcsillantak a szemei és bennük reményt véltem felfedezni.

-Szia! –köszöntem neki.

-Szia. –köszönt vissza boldogan, majd közelebb jött. Anya furán nézett rám, közben összekulcsolta a karjait a mellkasa előtt.

-Most mégis beszélni akarsz vele? –kérdezte megdöbbenve.

-Igen, kap egy esélyt. Gyere, Harry! –anya húzta a száját, de kénytelen volt beengedni a kedvemért, hogy beszélhessek vele. Bekísértem a nappaliba, aztán leültünk a kanapéra.

-Kérlek, bocsáss meg, akkora hülye voltam, többé nem fordul elő, megígérem. –kezdett bele a mondandójába, igazat megvallva, kicsit csalódtam benne, mert azt hittem, hogy a barátot látja bennem és nem egy szexuális partnert. Akkor ezek után hogyan is működhetne a barátságunk, ha mindig rám akar mászni? Mi fog történni, amikor részeg lesz? Hogy fogom leállítani. Ezek a kérdések kavarogtak a fejemben, amire nem kaptam választ, de ha megbocsátok neki, minden ki fog derülni. Illetve eszembe jutott az is, hogy csak kiakar használni, mert ő nem akar a barátom lenni, hanem csak megdugni szeretne, és ha már az övé voltam, akkor faképnél hagy és lelép. Ezt nem élném túl.

-Nem tudom, Harry. Van egy rossz előérzetem veled kapcsolatban, és már tudom, hogy nem csak a barátom akarsz lenni. Sajnos azt kell mondanom, hogy én a lányokat szeretem, ha ezt tiszteletben tartod, akkor lehet róla szó, hogy barátok legyünk. De akkor nem szabad rám másznod. –szabtam ki a feltételeket, közben a hasamhoz szorítottam egy kispárnát.

-Ez csak természetes, egy ujjal sem fogok hozzád érni. Akkor elszaladt velem a ló. –ígérgetett ezt azt, de betartania már nehezebb lesz, mindenestre meg lehet próbálni újból, mivel mindenkinek jár egy esély, én ehhez igazítom magam, azonban harmadik már nincs, tehát legjobb lesz, ha ehhez tartja magát.

-Remélem is, hogy ez lesz. –mondtam, majd felálltam a helyemről.

-Akkor ma elmehetnénk valamerre, ha van kedved. –ajánlotta, azonban a mai napon nem sok kedvem volt vele lógni, szükségem volt pár nap szünetre, különben is ma Dáviddal találkozom.

-Bocsi, de tarthatnánk pár nap szünetet, amíg feldolgozom a történteket? –kértem szépen, de egy kicsit furán nézett rám emiatt. Talán megbánthattam vele, de igazán megérthetné, hogy nem lehetünk éjjel-nappal együtt, illetve mindennap. Gondolom neki is van élete, ahogy nekem is, vagyis nekem most kezd beindulni, amitől nagyon boldog vagyok.

-Semmi baj, akkor majd jelentkezz, amint jó neked. –mondta, aztán elköszöntünk egymástól, kikísértem a kijárathoz, majd visszamentem. Bementem a szobámba készülődni, mivel találkozóm van egy másik barátommal, Dávid személyében és talán megtudjuk beszélni a győri utat, amit már alig várok. Találkoztunk a megbeszélt helyen és meg is mondtam neki, hogy benne vagyok az utazásban, azonban csak annyit kértem tőle, hogy anya is elkísérhessen, természetesen örömmel egyezett bele.

-Akkor intézem is a repülőjegyeket. –mondta örömmel.

-Rendben. Köszönöm a lehetőséget, ha te nem vagy, soha nem jutok el oda. –lelkesedtem, nem is Győr miatt örültem ennyire, mert eddig nem is hallottam róla, hanem annak, hogy a személyében lett egy nagyon jó barátom, aki még a saját városába is elhívott.

Harry szemszöge

Teltek a napok, majdnem egy hét telt el, de Louisnak semmi nyoma nem volt, és nem sokára letelik a nyaralási idő is. Ki kéne deríteni, hogy Anglián belül hol lakik, mert ha nem keres fel, akkor annyi, és nyoma vész, amit nem szeretnék, ha bekövetkezne. Liamtől kértem tanácsokat, mert fogalmam sem volt, hogy mitévő legyek: keressem fel, vagy várjak még egy kicsit. Naplementekor lementünk a partra, s mezítláb sétálgattunk a homokos parton, miközben a sós levegőt arcunkba fújta a szél.

-Már egy hete nem hallottam felőle. Mi lehet vele? Csak hitegetett, hogy ezzel lerázhasson? Mert kezdem ezt érezni. –panaszkodtam Liamnek, ő volt a legjobb barátom, akinek minden gondomat elmondhattam, illetve a tanácsait is megfogadtam, mert nagyon bölcs volt, mindig igaza volt. Érdemes volt rá hallgatnom, ezt a legtöbb esetben el is mondhatom róla. Nagyon hálás vagyok neki, nélküle nem is tudom, hol tartanék most, csak annyit, hogy közel sem itt, ahol most.

-Lehet benne valami, amit mondasz, vagy várja, hogy te keresd fel. –mondta határozottan, erre én is gondoltam, hogy fel kéne már hívni, de féltem a reakciójától, mivel megmondta, hogy pár nap szünetet szeretne, és majd ő szól, azonban ez nem történt meg, tehát ismét Liamnek lehet igaza.

-Akkor szerintem felhívom, mert ha csak várok, garantálom, hogy semmi sem fog történni. Mi van, ha csak azért mondta, hogy lekoptasson? –kételkedtem egy kicsit, nagyon sokszor fordult meg a fejemben ez a szörnyű gondolat, de akármennyire is fáj, valószínű, hogy most ez a helyzet.

-Nem tudom, próbáld meg, semmit sem vesztesz vele, ha esetleg elküld, legfeljebb meg tudod az igazat.

-Ez lesz, te mindig olyan jókat mondasz.

Másnap felhívtam telefonon, fel is vette, de a szívem hevesebben dobogott az izgalomtól, kissé féltem, hogy mit fog mondani.

-Szia, én vagyok az Harry, azért hívtalak, mert már rég hallottam felőled és hiányzol. –hangom remegett, de sikerült a legnagyobb ostobaságot mondanom neki, nem is csodálkoznék, ha rám csapná a telefont.

-Szia Harry. Ne haragudj, hogy nem kerestelek, de megyek Győrbe és csak utána akartam neked szólni. –kicsit meglepett ez a mondata, de legalább nem tette le és szóba áll velem. Ennek külön örülök, bár lehet, hogy ez egy újabb kifogás volt, hogy ne kelljen engem látnia. Nem értem, hogy akkor miért nem mondja egyenesen a szemembe.

-Győrbe mész? Minek? Hol van ez egyáltalán? –kérdeztem rá meglepődve, bár ismerős volt a helységnek a neve, de hirtelen nem ugrott be, hogy hol hallottam ezt pontosan.

-Egy barátommal, utána felkereslek, ígérem, körülbelül három nap lesz az egész. –mondta boldogan a telefonba, nagyon fel volt valamiért dobva, talán az utazás miatt. Így most már nekem is beugrott, hol hallottam azt a Győrt, a kekszes fickó akart mindenáron odavinni minket, tehát összebarátkozott vele. Ez a tudat kissé bosszantott, hogy miatta hanyagol engem, úgy éreztem, hogy elönt a féltékenység, mert nagyon tetszett Louist, de nem lehet az enyém. Azonban az megnyugtat, hogy heterónak vallja magát és a fickó is annak tűnik, bár sosem lehet tudni, de nagyon reméltem, hogy nem alakul ki közöttük viszony, mert abba beleőrülnék.

-Menj csak, jó szórakozást! –mondtam kissé flegmán, aztán lecsaptam a kagylót, a telefonomat az ágyhoz vágtam mérgemben, majd ledobtam a földre magam az ágy mellé, így hátra tudtam dőlni. Persze, utána meg is bántam, hogy ezt tettem, mert ezzel csak az érzetet keltettem fel benne, hogy féltékenykedem, és emiatt jobban eltaszítom magam mellől.

Louis szemszöge

Anyával már reggel elkezdtünk csomagolni, ugyanis este indul a gépünk Győr felé, amit már alig várok. A biztonság kedvéért anya is elkísér, a jelenléte miatt kicsit nyugodtabb vagyok és Dávidot sem zavarja, sőt kifejezetten örül neki, mert, ahogy ő mondaná, anya is megismeri Győrt. Mikor már minden bent volt, leültünk egy kicsit enni, azonban én nem voltam éhes az utazási izgatottság miatt, anya már végre megérthetné ezt, úgysem fogok semmit fogyasztani előtte. Így hát kénytelen volt egyedül étkezni.

Elérkezett az az idő is, amikor a repülő felszáll, közben megtudtam, hogy Budapesten landolunk, és onnan vonattal megyünk Győrbe, de nem is bántam, mert az annál izgalmasabbnak tűnt.

Amikor megérkeztünk, akkor a városháza irányába indultunk, majd be is mentünk oda. Dávid csak ott közölte velünk a meglepetését, miszerint felvisz minket a toronyba, mert szerinte csodás onnan a kilátás és szerintem nem gondolja rosszul, mert egyenesen beleszerettem.

-Ez csodálatos, annyira örülök, hogy elhoztál, nem is tudom, hogyan hálálhatnám meg. –nem győztem megköszönni neki, főleg, hogy ő fizetett mindent, nekünk meg szinte ingyen volt, csak a kaja nem, de nem is számít, mert Dávid egy igazi barát és nem olyan perverz, mint Harry. Nem próbált meg rám mászni, de biztos, hogy a nőket szereti, ahogy én is, bár még soha sem volt barátnőm, de szeretném megtudni, hogy milyen egy kapcsolat. Sajnos a félénkségem miatt ez nem jött össze és a kinézetem sem volt valami fényes, azonban az utóbbi már a múlt hála Harrynek. Sokat köszönhetek neki is, de amióta fogdosott, elment tőle a kedvem.

-Nem tartozol semmivel, örömmel tettem. –mondta nevetve Dávid, így még jobb kedvem lett, imádok a társaságában lenni. Csináltunk sok-sok képet egymásról, illetve a kilátásról is, majd indultunk lefelé. Amikor már lent voltunk, egészen kellemetlen meglepetésben volt részben, amire egyikünk sem számított volna, teljesen lefagytam és mozdulni sem tudtam.

-Valami baj van, Louis? –kérdezte meglepve Dávid, aztán én mutattam Harry irányába, ugyanis ő állt ott a városháza előtt, de még nem vett engem észre, csak fel-alá járkált.

-Ő az, akivel nem akarsz találkozni? –kérdezte Dávid. Én bólogattam, majd gyorsan elhúztam onnan, nehogy észrevegyen. Anyáék lemaradtak mögöttem, de ők is követtek engem. 

6. rész - A remény szertefoszlik

Két nap telt el csak az előző rész óta, de máris itt van a következő. Ez csak nektek kedvez, mert hamarabb megkapjátok az adagotokat és az olvasni valót. Igyekszem a következő résszel is, hogy ne kelljen sokat várni rá. Sajnos azt látom, hogy kevesebb a pipa, mint az azelőttin. Köszönöm az új 2 feliratkozót, tehát már 45-en vagytok. Jó olvasást! 

Louis szemszöge

A filmen elaludtam, azonban nem tudom, hogy Harry mennyi idő után kezdte el simogatni a hasamat, aminek nagyon örültem, mert emlékeztetett a gyerekkoromra, amikor anya cirógatott, főleg, amikor fájt. Szerencsére most nem fájt, mégis jól esett és próbáltam rá visszaaludni, azonban egyszer csak olyan helyre nyúlt, ahová nem akartam, hogy hozzámérjen. Beleakart nyúlni a gatyámra, de ekkor felélénkültem és gyorsan ellöktem onnan a kezét, aztán felé fordultam.

-Mit akarsz? –kérdeztem ijedten, ő a háta mögé helyezte mindkét kezét és látszólag elszégyellte magát.

-Semmit ne haragudj! –mentegetőzött, majd gyorsan felállt az ágyról és a fürdőszoba felé vette az irányt, aztán be is zárkózott oda. Felültem, a pólóm magától visszacsúszott, tehát már fedte a hasamat, a nadrág meg nagyon kényelmetlen volt, legszívesebben ledobnám magamról, de nem tehettem meg. Odasétáltam én is a fürdőszoba ajtóhoz és fülelni kezdtem Harry mozzanatait, hallottam, ahogy csapkod odabent és szid valamit, illetve káromkodott is magában. Lelkiismeret furdalásom támadt, amiért kicsit durva voltam vele, de muszáj volt megtennem, mert rossz helyre nyúlt. Jobbnak láttam hazamenni, de nagyon szomorú voltam, talán már soha nem akar engem látni és ez mind miattam volt. Hogy lehettem ilyen ostoba? Most utál engem, és alig tudom feldolgozni. Elvesztettem az egyetlen barátomat is, akit csak nem régóta ismerek. Majd elmegyek Dáviddal Győrbe, talán ő nem fog tapizni és még csak simogatni sem, mert nem fogom neki megengedni, ha esetleg azt akarná. Gondolhattam volna, hogy ez a szándéka és nem baráti simogatás volt, ugyanis előtte vallotta be, hogy a fiúkat szereti. Biztos, hogy szemet vetett rám és nem csak a barátom akart lenni, én meg voltam olyan hülye, és elhittem neki. Zokogva tértem haza, azonnal szaladtam is a szobám felé, ledobtam magamról a szűk nadrágot, aztán az ágyamba vetettem magam. A meleg miatt nem takaróztam be, inkább a párnával takartam a fejemet, az egyik kezemmel felhúztam a pólómat, hogy a bőrömön keresztül is érezzem az ablakon bejövő szellőt, aminek köszönhetően kevésbé volt melegem, mint előtte. Úgysem látja senki, ráadásul sötét is volt a szobában. Nem sokkal később egy kopogást hallottam, gyorsan betakaróztam, aztán szóltam, hogy jöhet. Engem nem igazán láthatott, mivel minden testrészem a takaró alatt helyezkedett el, mert én így akartam, nem akartam, hogy lássanak.

-Nem úgy volt, hogy Harrynél alszol? –hallottam meg anya hangját és szememmel érzékeltem is, hogy az imént kapcsolta fel a villanyt.

-Összevesztünk. –válaszoltam neki elfojtott hangon, próbáltam visszatartani a sírást, de nem volt túl hiteles.

-Min vesztetek össze? Mesélj. –még mindig a takaró alatt voltam, de éreztem, hogy leül mellém az ágyra. Lehúzta a fejemről a takarót, jobban is esett, mert majd meggyulladtam alatta.

-Nem lényeges. –megfordultam, hogy anya ne lássa az arcom, utána a vállamra helyezte a tenyerét.

-Mert annyira ostoba voltam, hogy hittem neki, képzeld, le akart velem feküdni. –mondtam a könnyeimmel küszködve, közben felültem, a takaró meg leesett a földre, a pólóm visszacsúszott félig, de még így is kint volt a hasam. Anya magához ölelt, hogy egy kicsit jobban érezzem magam és, hogy vigasztaljon és ez jól is esett nekem, de nem nyugodtam meg teljesen, mert hülyének és ostobának éreztem magam.

-Nekem sosem lesznek barátaim. –sírtam anyának, igaz egy kicsit szánalmasnak tűntem ezért, de valahogy ki kellett adnom a gőzt, hogy megkönnyebbüljek.

-Ne mondj ilyeneket, kicsikém, attól, hogy az utadba került egy gazfickó, ez még nem jelenti azt, hogy mindenki olyan. –simogatta a hátam, ami eléggé jól esett, éreztem a szeretetét, anya is rég volt velem már ilyen kedves. Mintha kifordult volna magából, mert előtte csak elhordott mindig az öltözékem miatt, de most, hogy meg szeretnék változni, sokkal rendesebb velem. Nem tudom ezt a viselkedését hová tenni, mert ebből az jön le nekem, hogy csak a külsőm a fontos számára. Meséltem már neki Dávidról is és arról is, hogy elakar vinni Győrbe, hogy jobban megismerjem azt a várost.

-Szerinted elmenjek Dáviddal Győrbe? –kérdeztem bizonytalanul, egyedül csak ez nyugtatott meg és, ha ez az utazás jól sikerülne, nagyon elégedett lennék, hamar eltudnám felejteni Harryt.

-Nem tudom. Ő mennyire megbízható? Mi lenne, ha veletek mennék? –biztonságban érezném magam, ha anya is velem lenne, de emellett egy született lúzernek is, hogy ennyi idősen az anyám kísérget mindenhová, mikor a kortársaim a haverjaival lóg, vagy a csajával, azonban nekem egyik sincs. Azt hittem már megfog változni az életem, de nem sikerült, csalódnom kellett, az összes reményem szertefoszlott, ezután már nehéz lesz megbíznom bárkiben is. Anya magamra hagyott, én meg visszafeküdtem és álomba sírtam magam és reggelig fel sem ébredtem.

Harry szemszöge

Elszúrtam, tudtam, hogy nem kellett volna, most végleg elüldöztem magam mellől. Louis egy egyszerű, ártatlan lélek, amilyet a mai világban már alig találni a kisgyereken kívül. Nagyon meg kellett volna becsülnöm, Louis lett volna nekem a főnyeremény, én hülye meg elkergettem és még azt is kockára tettem, hogy egyáltalán látni fogom-e még valaha. Magamra vessek, ha nem találkozhatok vele, akkor az mind az én hibám lesz. Ha felkeresem, akkor adok magamnak egy esélyt, és ezt fogom tenni, de sajnos az apartman szobára feleslegesen adtam ki a pénzt, azonban ez visszafordíthatatlan. Inkább álomba merültem, hogy reggel kipihenten ébredjek.

Reggel, amikor kinyíltak a szemeim, első dolgom az volt, hogy a telefonomhoz nyúljak, ugyanis fel akartam hívni Louist, hogy megbeszéljük a tegnapi dolgokat. Ki is csöngött, aztán egyszer csak kinyomta, tehát nem kíváncsi rám, ami kissé elkeserített, tehát Liam számát tárcsáztam, mert kettesben szeretnék vele elbeszélgetni Louisról és kikérni a véleményét. Ő már felvette, megbeszéltük a találkozót a tengerhez, majd készülődni kezdtem. Hamarosan találkoztunk a megbeszélt helyen, leültünk a homokba és elmeséltem neki minden részletet a tegnap estéből, kissé le volt döbbenve, de aztán hátba veregetett.

-Nem te lettél volna, Harry! –mondta nevetve és nagyon hálás voltam, amiért ilyen megértő és jó fej barátaim voltak.

-Tudom, de ezzel mindent elszúrtam. Nem így akartam. –mondtam még mindig letörten, miközben a kezemmel a homokkal játszadoztam és néztem magam elé.

-Ne legyél már ilyen savanyú, ez nem rád vall, neked mindig jó kedved volt. –próbált lelket önteni belém kevés sikerrel. Valóban nem én vagyok ez, de jelen esetben ezek voltak az őszinte érzéseim. Ritkán látni engem szomorúnak, ha az vagyok, akkor nyomós okom van rá és most olyasmi dolog történt, amit nehezen fogok kiheverni. Nem fog megbocsátani nekem az én hibámból, ő túl ártatlan ehhez. Ki gondolta volna?

-Nem fog megbocsátani, érted? Ő egy ártatlan lélek. –néztem mélyen Liam barna szemeibe, halál komolyan gondoltam az egészet és elkeserített még ennek a gondolata is. Erre a barátom kinevetett, de nem tudom, hogy mi volt olyan vicces.

-Most meg mi van? –kérdeztem, miközben belebokszoltam gyengén a vállába.

-Ártatlan lélek? Ezt nem hiszem el! –eldőlt a homokban, és le sem bírt állni a szakadással.

-Mondom, hogy az, mit nem hiszel el rajta? –kicsit bosszús voltam már, ekkor ő befejezte, majd felült.

-Jól van, ne húzd fel így magad ilyen apróságon.

-De komolyan mondom. Én is meglepődtem, de amikor simogattam, akkor az anyukája jutott az eszébe és nem a szexuális szándék. Érted már? –hevesen magyarázkodtam, Liam bólogatott.

-Ez tényleg érdekes. –tette hozzá. Egy darabig kínos csend keletkezett közöttünk, majd hirtelen Liamnek eszébe jutott valami, ezért egy kicsit hangosan szólalt meg, hogy megijesztett.

-Megvan! –kiabálta, kizökkentett a gondolataimból, aztán ránéztem.

-Mi van? –akadtam ki kissé.

-Lehet, hogy tetszel neki és ez a módszere. Ezért se engedett közel magához és lépett le, mert kíváncsi, mennyire fogsz érte harcolni. Én szerintem ez lehet a megoldás, biztos, hogy ez. –ez még eszembe se jutott, de nem rossz gondolat, lehet benne valami. Ha így van, annál jobb. Ha csak egy színjáték ez, akkor még van esélyem, ez okból felcsillantak a szemeim és ismét ellepte a remény sugara.

-Istenem, ez eszembe se jutott, akkor indulnom is kell, mert nem bírok sokáig várni. –pattantam fel, de Liamnek egy kicsit le kellett nyugtatnia, mert nagyon izgatottá váltam.

-Nyugi, ne rohand így le, mert azt fogja látni, mennyire nyomulós vagy.

-De nem ez a célja, hogy könyörögjek neki? Én bármire képes vagyok érte, érted? Azt hiszem szerelmes lettem, pedig még alig ismerem, de mégis értelmetlennek gondolom nélküle az életemet, tehát indulok is. –mondtam határozottan, aztán gyors tempót vettem fel. Haza kellett mennem, összeszedni magam, mert úgy festettem, mint egy csöves. Mikor sikerült rendbe szedni magam, indultam is felé, s mikor odaértem, tiszta erőből nyomtam a csengőt, ami nagy hiba volt, mert bizonyára felidegesítettem őket. Az anyukája jött ki, szeme szikrákat szórt felém, de jogosan.

-Mit akarsz te itt? Nem akarunk téged látni. –mondta haragosan csípőre tett kezekkel.

-Beszélnem kell Louissal, kérem, engedjen be hozzá. –Könyörögtem neki, azonban nem tűnt túl meggyőzőnek, de a remény meg hal meg utoljára. Louis miatt képes voltam az anyja elé térdre állni és összetenni a két kezemet, hogy beengedjen hozzá, vagy értesítse, hogy itt vagyok.

-Felesleges így megaláznod magad, Louis nem akar veled többé beszélni. –hangjában érezhető volt a gyűlölet, aztán megfordult és indult az ajtó felé.